Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...és adóját is. Mivel a továbbszámlázásra kerülő szolgáltatások adókulcsai eltérőek lehetnek, így továbbszámlázni csak változatlan áfakulccsal, azaz több kulccsal lehet, nem szólva arról, hogy lehet olyan szolgáltatás (például étel, ital, ajándék)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Korábbi évek beszámolójának ellenőrzése

Kérdés: Egy kft. a 2017. évi könyvelése során a megelőző, azaz 2016. évre vonatkozóan jelentősnek minősülő hibát tárt fel, a hibás könyvelések helyesbítése a 2017. évi könyvelésben szerepelt, emiatt 2017. évre háromoszlopos beszámoló készült. A hiba következtében a 2016. évre megállapított társaságiadó-alap közel 9 M Ft-tal magasabb lett. A 2016. évi 1629-es bevallás önellenőrzésének elkészítésére viszont a mai napig nem került sor. Az önellenőrzést most szeretnénk benyújtani. Ennek kapcsán felülvizsgáltuk a 2016-os év teljes könyvelését, amelyben 2015-ös évre vonatkozóan feltárt és lekönyvelt különbözeteket találtunk. A különbözetek következtében a 2015-ös év adózás előtti eredménye és a társaságiadó-alapja is kevesebb lett. A 2016-ban lekönyvelt előző évi differenciák teljes egészében a 2016-os év társaságiadó-bevallásában és beszámolójában jelentek meg, a 2016-os év eredményét érintették, 2015. évre önellenőrzés nem készült. A 2016-os beszámoló kétoszlopos. Ennek helyességét most, a 2016-ra beadandó önrevízió kapcsán ellenőriztük, és megállapítottuk, hogy a 2016-os évben feltárt, 2015-re vonatkozó hibák jelentősnek minősülnek, ugyanis a hibák és hibahatások a 2015. évi beszámoló mérlegfőösszegének 2%-át meghaladják (még az átfordítás utáni mérlegfőösszeg 2%-át is túllépik). Tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy 2016. évre 3 oszlopos beszámolót kellett volna készíteni, a 2015-ös év társaságiadó-bevallását pedig az adóalap csökkenése ellenére muszáj lett volna önrevíziózni. Véleményünk szerint akkor járnánk el szabályosan, ha:
1. a 2016-os évből a 2016-ra lekönyvelt 2015-ös hibákat kiszednénk;
2. a 2015. év taobevallását önrevízióznánk;
3. a 2016. évre utólag 3 oszlopos mérleget készítenénk;
4. az 1. pontban kijött eredményhez a 2017-ben lekönyvelt, 2016. évre feltárt hibákat hozzákalkulálnánk;
5. végül ezután készítenénk el a 2016-os évre vonatkozó önrevíziót.
(A társaság minden évben nyereségesen működött, ezért a 2015-ös, 2016-os évekre vonatkozó taokülönbözet együttesen azt az összeget teszi ki, amit a 2016. évre a megelőző évi hibák felülvizsgálata előtt levezettünk.) A beszámolókat minden évben könyvvizsgáló ellenőrizte, és hitelesítő záradékot adott. Kérem, szíveskedjenek konkrét javaslatot tenni, hogy Önök szerint mi lenne a helyes eljárás a korábbi évek közzétett beszámolóinak javítására, hogyan érinti ez a könyvvizsgálatot? Milyen következménnyel járhat, ha – ahogyan eredetileg terveztük – a 2016-ban lekönyvelt 2015. évi hibákat nem emeljük ki 2016-ból, és az eredetileg beküldött 2016. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizzük? Végül a jelentős hiba számítási módjával kapcsolatban szeretném, ha elmondanák a véleményüket: jól gondoljuk-e, hogy az adott évre feltárt hibákat eredménysoronként kell nézni, az egyes hibák által okozott társaságiadó-különbözeteket külön-külön kiszámolni, és az így kijött tételesen számított taokülönbözetek abszolút értékeit kell a jelentős/nem jelentős minősítésnél figyelembe venni, valamint maguknak a hibáknak az abszolút értékeit eredménysoronként összeadni? A hibák eszköz-forrást érintő tételei helyett pedig a fentiek szerint eredménykimutatás soronként levezetett mérleg szerinti eredmények (soronkénti) abszolút értékeit összeadva kell figyelembe venni a hiba saját tőkét érintő hatását?
Részlet a válaszából: […] ...A feltárt hiba érintheti külön-külön az eszközöket is, a forrásokat is, és az eredménykimutatás egyes tételeit is. Az eredmény változásának hatására növekedhet-csökkenhet a társasági adó (de a helyi iparűzési adó is), továbbá módosul az adózott eredmény is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Szálláshely-szolgáltatás vagy ingatlanbérlet

Kérdés: Ügyfelünk közösségiszálláshely- (munkásszállás-) szolgáltatást nyújt több megrendelője részére. Saját ingatlanja nincs, a szolgáltatást teljes egészében közvetíti. Az esetek egy részében az adott ingatlanok csak részben érintettek ügyfelünk szolgáltatásával, és a tulajdonos alkalmazottai látnak el minden, a szolgáltatással kapcsolatos feladatot (pl. takarítás). Ilyen pl., amikor egy egyetemi kollégium egy részében történik a szállásoltatás. Más esetekben egy teljes ingatlanban kizárólag ügyfelünk üzleti partnereinek az alkalmazottai kerülnek elszállásolásra, és ügyfelünk alkalmazottai látják el a helyszíni feladatokat (takarítás, ágyneműmosatás...). Ez utóbbi esetben olyan is előfordul, amikor a több évre kötött szerződés értelmében ügyfelünket terheli a beköltözés előtti festés, illetve a szerződéses időszakban az esetlegesen elhasználódó kisbútorok/fogyóeszközök pótlása, cseréje... Az ingatlan tulajdonosa minden esetben közösségiszálláshely-szolgáltatást számláz ügyfelünk felé, és ügyfelünk is ekként állítja ki a számlát a megrendelői felé.
1. Helyesen járnak-e el a felek a számlázás során? Ha nem, mi lenne a helyes eljárás?
2. Ha igen, helyesen jár-e el az ügyfelünk, ha kimenő számláin (és megrendelőivel kötött szerződéseiben) feltünteti, hogy "közvetített szolgáltatást tartalmaz"?
3. A szolgáltatással érintett ingatlanok telephelyet keletkeztetnek-e ügyfelünknél, vagy ezek csak a szolgáltatás eredeti nyújtójánál (az ingatlan tulajdonosánál) számítanak telephelynek?
4. Ha telephelynek minősülnek, szükséges-e ezen ingatlanok címének a cégjegyzékben való feltüntetése, vagy elegendő az állami és az önkormányzati adóhatósághoz történő bejelentés?
5. Azonos-e a 4. pontban leírtakkal a kérdéses ingatlanok telephelykénti megítélése a helyiadó-törvény szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...kritérium, hogy a szolgáltatás közvetítésének, azaz annak, hogy ügyfele a szolgáltatást a megrendelő érdekében vásárolja és adja el változatlan formában, egyértelműen kell következnie a megrendelővel kötött szerződésből (a megrendelővel kötött szerződésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 28.

Iparűzésiadó-alap csökkentése a repülőjegy értékével

Kérdés: Ügyfelem repülőjegy-értékesítéssel foglalkozik (veszi és eladja). Az iparűzésiadó-alap megállapítása során a vásárolt és változatlan formában továbbértékesített repülőjegyek bekerülési értéke levonható-e adóalap-csökkentő tételként, és ha igen, milyen jogcímen, közvetített szolgáltatásként vagy elábéként...? Szeretnénk, ha válaszuk kitérne arra a problémára, hogy a repülőjegy ez esetben szolgáltatásként vagy áruként kezelendő, illetve hogy az a könyveléstechnikai megoldás lenne-e esetleg a megfelelő, ha a társaság nem is tenné be a nettó árbevételébe azt az összeget, amit egy az egyben tovább kell utaljon az utazásszervező vagy a repülőtársaság felé.
Részlet a válaszából: […] ...és 52. §-a 40. pontja alapján. Ehhez az szükséges, hogy a megrendelővel (vevővel) kötött szerződésből kitűnjék a szolgáltatás változatlan formában, saját név alatt való értékesítése (az, hogy a megrendelő érdekében történik a szolgáltatás megvásárlása)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Lakóingatlan építése eladási célból

Kérdés: Ügyfelem ingatlanfejlesztő kft. Az általa 2013. év végén vásárolt belterületi építési telken lakóingatlan-beruházást valósít meg, abból a célból, hogy az ingatlant értékesítse. Az építési engedélyt jogerősen 2015-ben szerezte meg, ezt követően a kivitelezők kiválasztása után el is kezdte a kivitelezést, amely várhatóan 2016-ban fejeződik be. Helyes-e, ha az értékesítendő telekingatlant a készletek között tartjuk nyilván? Hogyan kell nyilvántartásba venni a beruházáshoz kapcsolódó szolgáltatások (tervezés, műszaki ellenőrzés, szakipar) számláit a beruházás időszakában, ameddig nincs lakhatási engedély, vagy nem történik meg az értékesítés? A kft. az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l); j) és k) pontja szerinti adókötelezettséget választotta, a beruházás során érvényesíti a fordított adózást a szolgáltatásoknál.
Részlet a válaszából: […] ...a december 31-i mérlegfordulónappal – mint saját termelésű készletet (befejezetlen termelést) – a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben készletre kell venni. A 2016-ban felmerülő – hasonló – költségeket is az építkezés befejezésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Alvállalkozás – megbízási szerződés?

Kérdés: Cégünk felnőttképzéssel, valamint HR-tanácsadással (üzletvitelitanácsadás-nyújtással) foglalkozik. Vevőinkkel megbízási szerződést kötünk, melyben rögzítjük a teljesítési segéd igénybevételét, valamint a számlán feltüntetjük ennek tényét. A szolgáltatás végrehajtásához megbízási szerződéssel oktatót, ill. tanácsadót veszünk igénybe. A velük kötött szerződésben rögzítjük, hogy "a képzések, tréningek felépítése a tematika, az oktatási rendszerek tekintetében Megbízott a Megbízónál rendszeresítetteket használja" (a szellemi termék a megbízó tulajdonában van), s ez alapján történik a végrehajtás. A teljesítési igazoláson egyértelműen feltüntetjük, hogy mely ügyfélhez és időponthoz kapcsolódik a teljesítés. Ügyvédünk szerint a szerződéseink nemcsak a nevükben, hanem tartalmukban is megbízási szerződésnek minősülnek. A helyiadó-törvény az alvállalkozói teljesítés értékének megfogalmazásában a vállalkozói szerződéses kapcsolatot hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy például megbízási szerződéses kapcsolatban lévő partnerek, ha bevonnak "alvállalkozót" (közre­működőt), akkor az nem lesz az ipa szerint levonható az adóalapból, mert nem vállalkozási szerződés alapján látják el tevékenységüket? Összefoglalva tehát a kérdéseket: Minősülhet-e vállalkozási tevékenységnek a cég felnőttképzés, valamint HR-tanácsadás (üzletviteli tanácsadás) tevékenysége során kötött szerződés az ipa szempontjából? Ebből kiindulva érvényesíthet-e a társaság bármilyen jogcímen levonást az iparűzési adó megállapításakor a befogadott alvállalkozói (közre­működői) teljesítések vagy közreműködési díjak (közvetített szolgáltatások) tekintetében, akár alvállalkozói teljesítés, akár közvetített szolgáltatás formájában?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenysége kifejtése során cége oktatási rendszerét használja. Tehát a kérdésbeli társaság a megrendelője számára nem változatlan formában adja tovább az oktató tevékenységét, a megrendelő nem vásárol külön tanmenetet, módszertant és külön az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Közvetített szolgáltatáskénti elszámolás

Kérdés: A megbízó az adózót – megbízási szerződéssel – megbízza, hogy az ügyfélkörébe tartozó saját ügyfeleinek átadja a megbízó elérhetőségét, ajánlja a megbízót, ha azok nála pénzügyi, biztosítási szolgáltatás iránt érdeklődnek. Ezért a megbízó megbízási díjat fizet. Amennyiben az adózó közreműködésével létrejött szerződést úgy szüntetik meg, hogy a megbízóval szemben annak üzleti partnerei jutalék-visszaírást alkalmaznak, a visszaírt jutalékot a megbízó jogosult az adózóval szemben érvényesíteni. A fentiek szerinti ügylet során felmerült költségek elszámolhatók-e a közvetített szolgáltatások értékeként?
Részlet a válaszából: […] ...és harmadik személlyel (a megrendelővel) kötött szerződés alapján, aszerződésben rögzített módon részben vagy egészében, de változatlan formábantovábbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás. Az értelmező rendelkezést akérdésben leírtakra fordítva,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Vizitdíj elszámolása

Kérdés: A vizitdíj számviteli elszámolásával kapcsolatosan egymásnak ellentmondó szakmai iránymutatások jelentek meg. A Számviteli Levelek 157. számában a 3226. számú kérdésre adott válasz szerint a társasági formában működő egészségügyi szolgáltatóknak a vizitdíjat, az OEP-től megkapott bevételt – mint az E. Alaptól járó támogatást – az egyéb bevételek között kell elszámolniuk. Egy másik szaklap egyik számában a Háziorvos bevételei címszó alatt közzétett vélemény szerint a vizitdíjból származó bevételt, ugyanúgy, mint a "kártyapénzt", az értékesítés nettó árbevételeként kell elszámolni, mivel az az elvégzett tevékenységgel arányosan jár, ezért a kapott támogatás szolgáltatásnyújtás ellenértékének részbeni vagy teljes megtérítését jelenti. Az egymástól eltérő tartalmú iránymutatások az iparűzési adó alapjának a meghatározását is érintik. Jogszabályi hivatkozással tegyék egyértelművé a helyes elszámolás rendjét! Ha az egyéb bevételkénti elszámolás a helyes, mutassák be a "kártyapénz" és a vizitdíj számviteli elszámolásában megjelenő eltérést eredményező jogszabályi hátteret!
Részlet a válaszából: […] ...a Számviteli Levelek 157.számában a 3226. számú kérdésre adott válaszunk jogszabályi előírássalalátámasztott, tehát azt nem kell megváltoztatnunk. A kérdésben hivatkozottiránymutatás viszont csak a logikára építve tehet azonossági jelet a"kártyapénz" és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.

Nyomdaipari termékek elszámolása

Kérdés: Társaságunk étkezési jegyet, utalványt, bolti árcímkéket, árjegyzékeket értékesít. Ezen termékeket nyomdával gyártatja le, a papírt is a nyomda adja. A nyomda VTSZ 49-11 besorolású termékeket számláz, amelyet mi elábéként könyvelünk. Helyesen járunk-e el, ha ezeket a beszerzéseket elábéként könyveljük, és az ellenértékkel a helyi iparűzési adó alapját csökkentjük?
Részlet a válaszából: […] ...(étkezésijegy, utalvány, bolti árcímke, árjegyzék) értékesítési céllal szerezték be,azok a beszerzés és az értékesítés között változatlan állapotban maradnak, haazokat változatlan formában értékesítik, akkor azokat a beszerzéskor készletrekell venni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.