Céltartalék képzése visszafizetendő támogatásra

Kérdés: Társaságunk megpályázott és meg is nyert a kormány által indított versenyképesség-növelő támogatási programot, a beruházásként kapott támogatást 2020. folyamán meg is kapta. A támogatási szerződésben vállaltuk, hogy a támogatás folyósítását követő monitoring-időszakban a szerződésben meghatározott feltételeket teljesítjük. A2022. 03. 31-én zárult üzleti évre vonatkozóan azonban nem tudtuk teljesíteni a létszámra előírt kötelezettségvállalást, ezért vissza kell fizetni a korábban folyósított támogatás támogatási szerződésben meghatározott képlet szerint meghatározott nemteljesítéssel arányos részét. Mérlegkészítéskor már tudjuk, hogy a támogatás mekkora részét kell majd biztosan visszafizetni, de a lebonyolító szerv erről szóló felszólításának és a visszafizetés esedékessége ismeretének hiányában kötelezettségként még nem tudjuk a visszafizetendő összeget kimutatni. Mivel fejlesztési célú támogatásról van szó, passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként mutatjuk ki a támogatás még feloldásra nem került összegét az üzleti év végén. Társaságunk a lebonyolító szerv felszólításának kézhezvétele után, a hatálybalépés időpontjával fogja a visszafizetendő összeget az egyéb ráfordítások között elszámolni, és ezzel egyidejűleg és megegyező összegben a halasztott bevétel is feloldásra fog kerülni. Véleményünk szerint az élő támogatási szerződéshez kapcsolódóan társaságunknak biztosan keletkezik visszafizetési kötelezettsége, amivel a mérlegkészítéskor már tisztában vagyunk. A visszafizetendő összeg megállapítható, de esedékessége nem. Figyelembe véve az előbbieket, és azt, hogy a támogatási szerződésből adódó visszafizetési kötelezettség nem az üzleti tevékenységgel kapcsolatban folyamatosan felmerülő tétel, indokoltnak látjuk az óvatosság elvét biztosító céltartalék képzését a visszafizetendő támogatás összegében a 2022. 03. 31-én zárult üzleti évre, amit a visszafizetéskor kell majd feloldani. Kérdésünk, a céltartalékképzésre vonatkozó következtetésünket helyesnek gondolják-e?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése szerint ... céltartalékot kell képezni – a szükséges mértékben – azokra a múltbeli, illetve folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre..., amelyek a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Ingatlanértékesítés részfizetéssel

Kérdés: Az ingatlan eladási árát a vevő csak részben fizette meg, az eladó az áfát teljes mértékben rendezte. Az adásvételi szerződés szerint a hátralévő részfizetések teljesítése előtt az új tulajdonos megkezdheti az ingatlanon az átalakítási munkákat. Ha azonban a teljes vételárat a szerződésben rögzített határidőig nem fizeti meg, az ingatlan kártérítés nélkül visszaszáll az eredeti tulajdonosra. Az említett határidő lejárt, a vevő a teljes vételárat nem fizette meg, az eladó az ingatlant újból értékesíteni akarja. A meghiúsult szerződés felbontása lehet-e az ingatlan újbóli állományba vételének a bizonylata? Esetleg a vevőnek vissza kell számláznia? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...feltett kérdésre a rövid válasz az, az épület (és a földterület) újbóli állományba vételét nem lehet a meghiúsult adásvételi szerződéssel bizonylatolni.A kérdésben leírt esetben az Szt. 73. §-a (2) bekezdésének d) pontjában foglaltak szerint,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Elveszett foglaló

Kérdés: A társaság az autókereskedő ajánlata alapján megrendelt egy személygépkocsit, amelyre foglalót fizetett. A megállapodásban szerepelt, hogy a teljes vételárat a személygépkocsi beérkezése előtt a társaság átutalja a kereskedő számlájára. A társaság ezt nem tudta teljesíteni, emiatt a foglalót nem kapja vissza. Hogyan kell elszámolni a foglalót számviteli és adózási szempontból? A dokumentáláshoz milyen bizonylatok kellenek?
Részlet a válaszából: […] ...pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik. A kérdés szerinti esetben teljesülnek a foglalóval szembeni Ptk. követelmények: a társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Vissza nem térítendő támogatás visszafizetése

Kérdés: Vissza nem térítendő támogatás elhatárolását a visszafizetendő rész idő előtti visszafizetésekor fel kell-e oldani?
Részlet a válaszából: […] ...kell megszüntetni. Ez a főszabály! Nem jellemző, hogy a vissza nem térítendő támogatást vissza kell fizetni. A támogatási szerződés szerinti feltételek nemteljesítése esetén azonban előfordulhat a visszafizetési kötelezettség is. Ezért az Szt. 45. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Szolgáltatással nem ellentételezett előleg

Kérdés: A kft.-nél előlegszámlákat állítanak ki a szolgáltatáshoz, majd a munkák befejeztével elszámolnak. A mostani elszámoláskor úgy alakult, hogy több lett az előleg, helyesbíteni kellett. Van, amelyek nem teljesültek, azokat sztornírozták, illetve helyesbítő számlával javították. Ezeket nem utalták vissza. Lehetséges-e, hogy az előlegszámlák helyesbítéseit kompenzálással rendezzék, vagy a következő elszámoláskor beszámítsák? Nem probléma az, hogy nem utalták vissza a bankszámlára?
Részlet a válaszából: […] ...az, ha a kapott előleget az eladó, a szolgáltató nem kívánja visszautalni. Az eladó és a vevő közötti kapcsolatot a két fél közötti szerződésben kell rögzíteni. Ez a szerződés rendelkezik arról is, hogy a vevő fizet-e előleget vagy sem, ha fizet, akkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezettségek értelmezésénél is. Az Szt. szerint kötelezettségek azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből eredő, pénzértékben kifejezett elismert tartozások, amelyek a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Támogatás tőketartalékba, jogszabályi előírás nélkül

Kérdés: Az MVH-tól támogatást nyertünk eszközfejlesztésre. Az utófinanszírozási összeget a tőketartalékba kellett könyvelni, nem bevételre. Az eszköz után az értékcsökkenési leírást a 2013. év végén elszámoltuk. A tőketartalékból hogyan kell kivezetni az értékcsökkenési leírást? Hogyan vezethető ki a támogatás, mivel az összeg soha nem lehet bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...derül ki, hogy az eszközfejlesztésre kapott támogatást miért könyvelték a tőketartalékba? Azért, mert mondták, vagy mert a támogatási szerződésben rögzítették, és ez utóbbi esetben megnevezték azt a jogszabályi helyet, amely alapján a támogatást a tőketartalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Támogatás tőketartalékba, jogszabályi előírással

Kérdés: Az MVH-tól 2013. évben kaptunk eszközfejlesztési támogatást a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 20. §-ának (1) bekezdése alapján. Ennek értelmében az igénybe vett beruházási támogatás összegét a tőketartalékba kellett helyezni. Mi a teendő ezután?
Részlet a válaszából: […] ...tartalékba) kell helyezni.Első teendő a támogatás tőketartalékba helyezett összegének átvezetése a lekötött tartalékba. A támogatási szerződésben, megállapodásban az eszközfejlesztési támogatástól a támogató által elvárt feltételek teljesülését kívánják meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Miniszteri rendelet szerinti támogatás

Kérdés: Társaságunk a 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet alapján technológiai berendezések korszerűsítése céljából történő beszerzéshez vissza nem térítendő támogatást vesz igénybe, melynek forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA). A kapott támogatás összegét a folyósítás után a tőketartalékba kell helyezni, majd a lekötött tartalékba átvezetni, vagy más módon kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...Az így a tőketartalékba helyezett összeget vagy annak egy részét pedig akkor kell a lekötött tartalékba átvezetni, ha a jogszabályban, szerződésben, megállapodásban rögzített feltételek nemteljesítése esetén részben vagy egészen vissza kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 23.

Foglaló áfája

Kérdés: A foglaló átadása keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget? Ha igen, mikor kell arról a számlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül foglalót lehet adni.Nagyon lényeges azonban a Ptk. 243. §-ának (2) bekezdése szerinti követelmény: a szerződés megkötésekor átadott pénzösszeget vagy más dolgot csak akkor lehet foglalónak tekinteni, ha ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.
1
2