Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] ...állásfoglalás is foglalkozik a visszavásárolt saját üzletrész tagok részére történő ingyenes átadásával kapcsolatos adójogi kérdésekkel. [Adó szaklap 2021/4. Kérdések és válaszok (2021. január 23.), 2008/15. Adózási kérdés (PM Jövedelemadók főosztálya 1170/2008...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Életbiztosítás biztosítási díjának adózása, elszámolása

Kérdés: Adott egy kft., amely az életbiztosításnál díjfizetőként jelenik a szerződésben. A felépítés a következő: díjfizető: cég, szerződő: magánszemély (ügyvezető), biztosított: magánszemély alkalmazott (ügyvezető). Ebben az esetben a vállalkozásnak milyen adófizetési kötelezettsége merül fel? Amikor a magánszemély megkapja a biztosítási összeget, a vállalkozás részéről keletkezik-e adófizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. tv. értelmében 2018. január elsejétől megszűnt a teljes életre szóló, visszavásárlási értékkel rendelkező életbiztosítás speciális adózási helyzete. Az Szja-tv. 1. számú melléklet 2017. december 31-éig hatályos 6.9....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Hétvégi pihenés

Kérdés: Egy társaság a dolgozóit – házastársaikkal együtt – wellnesshétvégére vinné. A számla a szállást és a félpanziót tartalmazná. Milyen adóvonzata lenne fentieknek, és az hogyan könyvelendő?
Részlet a válaszából: […] ...következően társasági adó szempontjából elismert költségnek minősül a rendezvény költségéből a munkaviszonyban álló magánszemélyekkel és a magánszemélyek közeli hozzátartozójával összefüggésben személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Üzletrész visszavásárlása és újbóli eladása

Kérdés: A kft. egyik kilépő tagjától visszavásárolta üzletrészét a névérték kétszereséért (a különbözet adóját a vásárláskor levonta, bevallotta, megfizette). A megvásárolt üzletrészt egy éven belül szeretnék eladni, amelyet a bent maradó tagok vásárolnának meg – a terv szerint – névértéken. A társaság saját tőkéje jelenleg a jegyzett tőke háromszorosa. Az üzletrész fenti értékek melletti eladása a vevőknél milyen adóköteles jövedelmet keletkeztet, és azt milyen adó- és járulékkötelezettségek terhelik? Az eladáskor szükséges-e közbenső mérleget készíteni? Az eladás következtében keletkezett veszteség a társaságiadó-alap tekintetében miként viselkedik?
Részlet a válaszából: […] A visszavásárolt üzletrészt a visszavételi értéken az értékpapírok között kell kimutatni (T 373 – K 381, 384), és ezen értéknek megfelelő összeget az eredménytartalékból le kell kötni, és a lekötött tartalékba átvezetni (T 413 – K 414). A visszavételi érték és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Osztalék a szociális szövetkezetnél

Kérdés: Szociális szövetkezet nyereséggel lezárt adóéve után osztalékot szeretne fizetni a tagjainak. Milyen osztalékfizetési szabályokkal lehet ezt megtenni, és milyen közterheket kell megfizetnie ezzel kapcsolatosan?
Részlet a válaszából: […] ...tagi munkavégzési jogviszonyban állókat pénzbeli, illetve nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás terheli.A Szöv. törvényben foglalt eltérésekkel kell a 6. § szerint a Ptk. szövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni.A Ptk. 3:356. §-ának (2) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Különféle díjazások tagoknak – új Ptk.

Kérdés: Az új Ptk. szerint a kft. tagja nem vehet fel semmit, csak ha lesz nyeresége? Hogyan kell ezt értelmezni, a tag javára történő kifizetésekre, az osztalékra vonatkozó törvényi előírás alapján? Az egyszemélyes kft. tulajdonosa a lejárulékozott összeget fel szokta venni, mint tagi jövedelmet, továbbá a székhelyen található ingatlan utáni bérleti díjat.
Részlet a válaszából: […] ...foglaltaknál a tagokra nézve kedvezőbb szabályokat állapít meg.A kérdésből nem derül ki, hogy az egyszemélyes kft. tulajdonosa a járulékkal rendezett összeget milyen tevékenységéért veszi fel? Különösen zavaró az, hogy az így felvett összeget tagi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 19.

Egészségfejlesztési és prevenciós programok

Kérdés: Társaságunk a TÁMOP-6.1.2-11 "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színterek" címmel az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatra sikeresen pályázott. A támogatás mértéke 100%, megvalósítása egy év. Társaságunk nagykereskedelmi tevékenységet végez. A pályázatban a kiírás szerint vállaltuk, hogy egészségfejlesztési és prevenciós programokat szervezünk a munkavállalóknak. Pl.: Stresszkezelő előadások, csoportfoglalkozások, hogy a dolgozók a stresszt oldani és kezelni tudják. Versenyeket, vetélkedőket szervezünk, melyben szerepet kap az egészséges életmód és a mozgás. Biciklitúrát szervezünk, elő­adásokat az egészséges életmódról és a dohányzás ártalmairól. Egészségnapot és -hetet szervezünk az egészséges táplálkozásról stb. Eszközöket szerzünk be ezen programok lebonyolításához (pingpongasztal, kapuháló, futball-labda, laptop, multifunkciós készülék). A programokat külső partnercég, illetve szakértők igénybevételével szervezzük meg és bonyolítjuk le. A pályázat megvalósítása érdekében a részünkre áthárított áfa összege levonható-e? Társasági adó szempontjából elismert költségnek minősülnek-e a megvalósítás során igénybe vett szolgáltatások? A programok kapcsán szja-, illetve ehofizetési kötelezettség felmerülhet-e?
Részlet a válaszából: […] ...a szolgáltatások ellenértékének költségkénti elszámolásakor a fizetendő áfát fel kell számítani a személyi jellegű egyéb kifizetésekkel szemben.A kérdésben eszközök (jellemzően tárgyi eszközök) beszerzése is szerepel, amelyeket az előzetesen felszámított áfát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 11.

Magánszemély biztosításból származó jövedelme

Kérdés: Egy cég a tulajdonosaira (magánszemélyekre) kötött életbiztosítást. Az életbiztosítás díja évi 200 E Ft (évente egyszeri díjfizetéssel). Az életbiztosítási szerződésben az alábbiak szerepelnek: A díjfizető: a kft. A biztosított: a kft.-ben személyesen közreműködő tag. A kedvezményezett: a kft.-ben személyesen közreműködő tag. A biztosítási tartam kezdete: 2011. 09. 01. A biztosítási tartam lejárata: 2021. 09. 01. Kockázati fedezetek: kórházi napi térítés (45 000), műtéti térítésre szóló fedezet (150 000), baleseti napi térítésre szóló fedezet (5000). A megjegyzés a kötvényen: A szerződésünk nem tartalmaz megtakarítási életbiztosítási fedezetet, így nem rendelkezik visszavásárlási értékkel. A szerződés alapján visszajuttatandó többlethozam nem képződik. Kérdéseim:
1. A kft. évente egy összegben fizeti ki az életbiztosítás díját. A kft.-nek 2011. 09. hónapban kell a 200 E Ft után járulékokat fizetni, azaz a magánszemélynek a biztosítási számla kelte, teljesítése időpontjában keletkezik jövedelme, vagy ha tényleges műtéti térítést kap? [Például: ha 2011. 12. hónapban vakbélműtéten fog átesni, a biztosító fizet a személyesen közreműködő tagnak 150 E Ft-ot (szerződés szerint), akkor a magánszemélynek 2011. 12. hónapban lett jövedelme, azaz 2011. 12. havi 1108-as bevallásban kell ezt bevallani?]
2. Ha 2011. 09. hónapban kell bevallani a 200 E Ft-ot, akkor a kft.-nek milyen járulékokat kell fizetnie? A 200 E Ft nettó vagy bruttó jövedelem?
3. Ha 2011. 12. hónapban kell bevallani a 150 E Ft-ot, akkor a kft.-nek milyen járulékokat kell fizetnie? A 150 E Ft nettó vagy bruttó jövedelem?
Részlet a válaszából: […]  A kérdésben hivatkozott biztosítás a magánszemélynél – azSzja-tv. 3. §-ának 50. pontja alapján – adóköteles jövedelemnek minősül. AzSzja-tv. előírása szerint a magánszemélynél a jövedelem megszerzésénekidőpontja pénz esetében az a nap, amelyen azt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Biztosítónak fizetett összegek elszámolása

Kérdés: Egy kft. életbiztosítást köt mindkét tagjára, a tagok: férj és feleség. A szerződés tartalmaz élet-, kockázati halál-, baleseti halál-, kritikus halálbiztosítást, betegbiztosítást és befektetési biztosítást. Szerződő a kft., biztosított a magánszemély (tag), kedvezményezett a magánszemély (másik tag). Lejárat: halál esetére, egyébként korlátlan. Befektetési elemet tartalmaz. A biztosító tájékoztatójában (biztosítási kötvény melléklete) az szerepel, hogy szja- és tb-mentes, költségként elszámolható. A biztosítóban dolgozó személyekkel történő egyeztetés alapján azonban vannak olyan elemei a biztosításnak (kockázati elemek), amelyek szja- és tb-kötelesek. (Erről küldött a kft.-nek értesítőt a biztosító.) Az összes biztosítási díj 45 000 Ft/hó (két főnek), ebből szja-, tb-köteles 6000 Ft (két főnek együtt). Kérdésem:
1. A 6000 Ft adóköteles biztosítást a tagnak nettó vagy bruttó jövedelemként kell feltüntetni a bérjegyzékben? A 08-as bevallásban fel kell ezt tüntetni, mint nettó bér és az az utáni szja-t? Milyen járulékokat kell ez után fizetni? A biztosítottól mit kell levonni, és mit kell a kft.-nek utána fizetni?
2. Egy szakmai lapban van egy magyarázat az életbiztosításokkal kapcsolatban. Ebben az szerepel, hogy a nem ellenérdekű felek (nem tekinthető ellenérdekűnek a felek többségi befolyása bármely formájában, függetlenül attól, hogy a szavazati többséget birtokló tulajdonos alkalmazotti, ügyvezetői vagy személyesen közreműködő tag) esetén – a fenti szerződési konstrukcióra vonatkozóan – a biztosítási díj elszámolása az alábbiak szerint alakul.
Számvitel: követelés a biztosítóval szemben. Társasági adó: nem érinti, mivel költségként nem jelenik meg. Szja: magánszemélyként egyáltalában nem jelenik meg jövedelemként (ez ellentmond a biztosítóban dolgozó személyek által kiadott igazolásoknak, mely szerint a 45 000 Ft-ból 6000 Ft szja- és tb-köteles). Jelen esetben a 45 000 Ft-ból 6000 Ft adóköteles, a 39 000 Ft pedig követelés a biztosítóval szemben?
3. Ha biztosítóval szembeni követelésként kell kimutatni, akkor a biztosítás lejártakor (halál esetére) mi történik? Hogyan kell elszámolni? A lejáratkor keletkezik jövedelme a kedvezményezettnek? A kedvezményezett a másik tag, ilyen esetben a másik tag kapja meg a bankszámlájára, nem a kft. bankszámlájára utalja a biztosító?
4. Számla kontírozása: T 4711 – K 454; 6000 Ft, T 454 – K 384; 45 000 Ft
(39 000 Ft biztosítóval szembeni követelés marad.) Ha biztosítóval szembeni követelésként kell kimutatni, akkor a biztosítás lejártakor (halál esetére) mi történik? Hogyan kell elszámolni (rendkívüli ráfordítás)?
Részlet a válaszából: […]  1. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 6.3. pontja soroljafel, hogy mely biztosítások adómentesek a magánszemély szempontjából. Akérdésben leírt tényállásból az feltételezhető, hogy a biztosításbetegbiztosítási része nem felel meg a hivatkozott törvényi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.

Tanulmányi költségek átvállalása

Kérdés: Olyan dolgozót szeretnénk alkalmazni, akinek a korábbi munkahelyén tanulmányi szerződés alapján visszafizetési kötelezettsége lenne a tanulmányai miatt (tandíj, utazás, könyvek stb.). Ezeket a költségeket mint leendő munkáltató átvállalnánk. A régi munkáltató leszámlázná cégünknek a költséget, és kifizetnénk. Keletkezik-e a dolgozónak, illetve társaságunknak adó- és járulékfizetési kötelezettsége? Kezelhetjük ezt oktatás költségeként?
Részlet a válaszából: […] ...mivel azokat a korábbi munkáltató márteljesítette. Ugyanakkor az új munkáltató által fizetett (megtérített) képzésiköltségekkel kapcsolatban a képzés formájától függően keletkezik az alábbi adó-és járulékfizetési kötelezettség.Iskolarendszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 14.
1
2
3
4