Projektelszámolás, ha két alvállalkozó közül az egyik nem teljesített

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A megrendelői költségvetés és szerződés értelmében az elkészült szerkezetre társaságunk 5 millió forintot, a belsőépítészeti munkákra szintén 5 millió forintot kap. Társaságunk a kivitelezési munkákat két vállalkozónak adta ki, a szerkezetépítési munkákat 6 millió Ft értékben, a belsőépítészeti munkákat 3 millió Ft értékben. Így az építőipari projekt mint elszámolási egység teljes bekerülési értéke 9 millió Ft. Tárgyévben december 20-i teljesítési dátummal elkészült az épület szerkezete, amelyre ezzel a teljesítési dátummal a társaságunk kiállította a megrendelő felé az 5 millió Ft értékű részszámlát, valamint megkapta a szerkezetépítő alvállalkozó 6 millió Ft értékű végszámláját. Az időjárási körülmények miatt a belsőépítészeti munkákat a tárgyévet követő év január 12-én tudták megkezdeni. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...és így a szerződés szerinti munka ellenértéke csupán egy összeadás eredménye. Ez esetben a részszámlázott összeg (5 millió Ft) nem a részteljesítés ellenértéke, hanem a ténylegesen elvégzett szerkezetépítés továbbszámlázott – a megrendelővel kötött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Számlázott részteljesítésektől eltérő teljesítés

Kérdés: A cég 2019. évben kötött egyéves szerződést partnerével egy projekt teljesítésére. 2019. évben a részteljesítésekről havonta számlát állított ki partnere felé, azonban a vállalt munkával kapcsolatban a költségek jelentős része a 2020. évben merül fel, illetve azon alvállalkozókat, akik a 2019. évtől dolgoztak a projekten, egy összegben 2020 nyarán fizeti ki. Így a 2019. évben jelentős nyereség képződött. Képezhet-e a cég ezen szerződéshez kapcsolódóan a 2020. évben számlázásra kerülő alvállalkozói teljesítések kifizetésére 2019-ben céltartalékot? Illetve, amennyiben képezhető ezen jövőbeni költségekre céltartalék, a Tao-tv. elismeri-e azt ráfordításként?
Részlet a válaszából: […] ...egyikével nem azonosítható, de nem fér bele a céltartalék szükségességének általános fogalmába sem.Valójában a társaság nem a részteljesítésekről állította ki a számlákat (nem is volt az alvállalkozók részéről részteljesítés), hanem részfizetésekről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 5.

Végzés részletfizetési megkötéssel

Kérdés: Újabban nemcsak (előlegfizetéses és előlegfizetés megkötés nélküli) határozatot ad ki az Államkincstár, hanem végzést is. Azt is kétféle verzióban: előlegmegkötéssel (ez egyértelmű kötelezettség) és részletfizetési megkötéssel. Az utóbbi megkötésű végzést – a kettős könyvvitelben – egyéb bevételként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján teljesíti. Ezen megállapodásnak kell tartalmaznia azt is, hogy a kérdező cég mikor, milyen esetben kap előleget, és mikor, milyen részteljesítés igazolása esetén részletfizetést. Így tehát a kapcsolódó megállapodás (visszaigazolt kérelem) alapján kell eldönteni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 12.

Következő évre áthúzódó rezsiszámlák

Kérdés: A cég saját tulajdonú lakás bérbeadásával foglalkozik. Minden negyedévet követő hó elején, az addig beérkező rezsiszámlák alapján elkészíti a bérlő számára a bérleti díjjal együtt a rezsi továbbszámlázását is. Emiatt év végén lesznek olyan számlák, melyek a számlázáskor még nem érkeztek meg, de még 2018. évet érintő időszak is szerepel azokon. A következő negyedév elején érkező számláknál mi a helyes eljárás? 2019. évi közvetített szolgáltatásként rögzítve, a 2018. évi részt pedig először elhatároljuk, majd nem számlázottként kimutatjuk? Vagy az előbbi mellett vegyes tételként elhatároljuk a kapcsolódó bevételt is? Vagy csak 2019-ben rögzítjük ezeket a költségeket közvetített szolgáltatásként? Ez utóbbi esetben nem teljesül a teljesség elve.
Részlet a válaszából: […] ...passzív időbeli elhatárolásokkal szemben (T 815 – K 4821), de a bérlő felé tovább is kell számlázni (T 311 – K 91-92, 467) a decemberi részteljesítést (ez nem kezelhető aktív időbeli elhatárolásként), külön számlában, amelyet a következő negyedévi –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Pályázati forrás felhasználása

Kérdés: Cégünk 2018. évben 40 M Ft pályázati forrást nyert részben tárgyi eszköz beszerzésére, részben bérköltség fedezetére. A pályázati forrás 50%-a előlegként decemberben lehívásra került. 2019 januárjában várhatóan további 40 százaléka lehívásra kerül, ha a részelszámolás elkészül. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó létszámnövekedés már 2018 szeptemberében teljesült, a tárgyieszköz-beszerzés 90%-a 2019 januárjában teljesül. Az Szt. változása kötelezővé teszi-e 2018. évre a pályázati részteljesítés elszámolásához kapcsolódó összeg bevételkénti figyelembevételét? A 2019. januári részteljesítéskor elszámolt pályázati forrást a feltöltési kötelezettségnél figyelembe kell-e venni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a bérköltség fedezetére, továbbá a létszámnövekedéshez vagy a beruházáshoz kapcsolódik a bérköltség-támogatás? A részteljesítés elszámolásakor a támogató külön igazolja az eszközbeszerzésre történő felhasználást, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Beruházáshoz előleg vagy kölcsön

Kérdés: Cégünk üzemcsarnok-bővítést szeretne megvalósítani, melynek az értéke mintegy 200 millió forint. A megrendelő a beruházás megvalósításához azzal járulna hozzá, hogy a beruházási érték 50%-át biztosítaná részünkre a kivitelezés előtt, amely összeg a jövőben realizálódó bérmunkadíjból kerülne kompenzálásra az időszaki elszámolások alapján kiállított számlák értékéből 36 hónap alatt. A megrendelő részéről rendelkezésünkre bocsátani kívánt pénzeszköz adójogilag kölcsönnek vagy előlegnek minősül? Milyen adófizetési kötelezettség terheli? Hogyan történjen a számlázás? Az időszaki számlák milyen adatokat tartalmazzanak? Ha a fenti összeget előlegnek tekintjük, számvitelileg a bevétel arányos részét elhatárolhatjuk-e a következő évekre?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a beruházás teljes megvalósításakor (tehát az építési-szerelési munka befejezésekor) számláz, vagy a szerződésben rögzített részteljesítések alkalmával, de a részteljesítés is ténylegesen elvégzett munkát jelent. (A vállalkozási díj a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Gépbeszerzés Hollandiából

Kérdés: Ügyfelem Hollandiából szerez be egy gépet. A holland partnerrel úgy állapodtak meg, hogy 40-40% előleget fizet a gyártás előtt, majd a gép beszállításakor a maradék 20%-ot. A holland partner számlát állított ki az előlegekről, majd a gép leszállításakor mint termékértékesítést számlázta a maradék 20%-ot. Nem világos számára, hogy a teljes vételárról kellene kiadnia egy számlát, majd ebből levonni a fizetett előleget, és így maradna a pénzügyileg rendezendő 20%. Arra hivatkozik, hogy a holland jogszabályok alapján helyesen járt el. Ügyfelem viszont a magyar jogszabályok alapján aktiválná a gépet, de milyen bizonylat alapján tudja ezt elvégezni és az előleget kivezetni?
Részlet a válaszából: […] ...magyarra fordítása esetleg nem szakszerű. A holland partner nem 40-40 százalékos előlegfizetésben gondolkodott, hanem 40-40 százalékos részteljesítésben, és ezért nem előleget, hanem részteljesítést számlázott. (A magyar gyakorlatban nem jellemző egyetlen gép esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 21.

Részteljesítés készültségi fok alapján

Kérdés: Társaságunk főleg az orosz piacra szállít. Szerződésünk többéves gyártási időszakot tartalmaz, emiatt az árbevétel hullámzó tendenciát mutat. Szerződés szerint 30% előleget kapunk az időszak elején, a fennmaradó 70%-a a termék átadásakor (akár 3 év elteltével). Végszámla a termék átadásakor – levonva az előleget – kerül kiállításra, ekkor fizetjük meg a társasági adót is. Van-e lehetőségünk részteljesítésekre árbevételt elhatárolni, meghatározott készültségi fok alapján? Amennyiben van, milyen dokumentáció kell az elfogadott, elszámolt árbevétel alátámasztásaként, ha a már megkötött szerződés módosítására nincs lehetőségünk?
Részlet a válaszából: […] ...kell bocsátani, a már megkötött szerződés módosítása nélkül nincs lehetőség részteljesítés elszámolására, mivel az Szt. szerint a szerződésben meghatározott feltételek szerinti teljesítés alapján kiállított, a vevő által elfogadott, elismert...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Számlázás a teljesítéstől eltérően

Kérdés: Vállalatunk ipari berendezések tervezésével, kivitelezésével és beüzemelésével foglalkozik. Projektjeinek egy része több üzleti év alatt valósul meg. Vevői szerződéseink több számlázási mérföldkövet tartalmaznak. Árajánlathoz a projekt egészére készítünk előkalkulációt, ennek alapján határozzuk meg az eladási árat. A szerződésben szereplő számlázási lépcsőfokok a teljes árbevétel meghatározott százalékai, amelyek nem igazodnak a költségek felmerüléséhez. Probléma akkor van, ha a projekten év közben jóval kevesebb költség merült fel, mint amennyi az elő- és a közbenső kalkuláció alapján indokolt lenne. (Ellenkező esetben a többletköltséget befejezetlen állományként számolom el.) Számlázásütemezés: 1. részszámla a tervek benyújtásakor 10%, 2. részszámla a berendezés készre jelentésekor 60%, 3. részszámla a beüzemelés után 30%. (Ezt a kérdező példával szemlélteti!) Így torzul az eredmény. Céltartalékképzéssel próbálkoztunk, de azzal könyvvizsgálónk nem ért egyet. Passzív időbeli elhatárolást sem könyvelhetek. Hogyan lehetne az egyes számlázási ütemek nagymértékben eltérő tényleges nyereségtartalmát a teljes projekt átlagos nyereségtartalmára korrigálni úgy, hogy az Szt. előírásainak megfeleljünk?
Részlet a válaszából: […] ...kezelje befejezetlen termelésként, amelyek esetében az aktuális részszámla nem bocsátható ki.Ha a részszámlák kibocsátását részteljesítésként kezelik (és erre a vevőkkel kötött szerződésben is utalnak), megfelelnek az Áfa-tv. számlázásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Jóteljesítési és garanciális visszatartás elszámolása

Kérdés: A kivitelezéssel foglalkozó kft. egy beruházás megvalósítására kötött építési-szerelési szerződést, amelyben jóteljesítési garanciát vállalt a szerződés szerinti összeg 10 százalékában. A szerződésben részfizetési határidőket állapítottak meg, részfizetésenkénti összeggel, és azzal, hogy arról részszámlát állítanak ki, amely számlákban feltüntetik a jótállási garancia címén visszatartott összeget is. A rendelkezésükre álló kiadvány alapján a jótállási garanciával csökkentett számlázott (és így fizetendő) összeget számolták el árbevételként, és tekintették az áfa alapjának a megrendelőnél a fordított adózás szabályai alapján. Helyesen jártak el?
Részlet a válaszából: […] ...elismert számlában rögzített – áfát nem tartalmazó – ellenérték összegében. Ezt az előírást alkalmazni kell az ún. részteljesítések esetében is.Ha azonban részfizetési határidőket állapítottak meg részfizetésenkénti összeggel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.
1
2
3
8