Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] A vevő az ingatlant a vételáron veszi nyilvántartásba, és ennek alapján számol el az eredmény terhére értékcsökkenést az Szt. 52.§-a szerint, és ennek alapján vesz figyelembe a társaságiadó-alapot csökkentő értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Ingatlanok értékesítése beszerzési érték alatt

Kérdés: A társaság 2006-ban alakult, az alakulás évében nem volt bevétele. 2007. februárjában kapcsolt vállalkozásától ingatlanokat vásárolt, amelyeket 1-2 hónappal később csak kevesebbért tudott eladni. A beszerzési érték teljes egészében elszámolható a társaságiadó-alap terhére? Más értékesítése nem volt.
Részlet a válaszából: […] A válasznál a Tao-tv. 18. §-ának (1) bekezdésébenfoglaltakból és abból indulunk ki, hogy a kapcsolt vállalkozás is a Tao-tv.hatálya alá tartozik. A kérdésre adandó válaszhoz azonban azt is tudni kellene,hogy a beszerzési ár vagy az eladási ár felelt meg a szokásos piaci...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.

Ingatlanértékesítés piaci érték alatt

Kérdés: A társaságunk él az ingatlanok piaci értéken történő értékelésének a lehetőségével, amit minden évben független értékbecslővel és könyvvizsgálóval auditáltat. A cég egyszemélyes tulajdonjoggal rendelkező részvénytársaság, amely azért fontos, mert a tulajdonos továbbértékesítési céllal vásárolja meg a cégtől az ingatlanokat, jóval az értékelés szerinti ár alatt. A tulajdonos elképzelése szerint azért csak ennyi az ár, mert a továbbértékesítés előtt neki mint magánszemélynek a földterületen lévő létesítményeket, irodaházakat, raktárakat le kell bontatnia, ugyanis a vevő tőle csak földterületet vesz meg. Ezek a tényezők milyen szereppel bírnak a társasági adó alapjánál, esetleg a személyi jövedelemadó tekintetében, mivel a tulajdonos a cég alkalmazottja is egyben?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben szereplő ügylet révén a magánszemély jövedelmetszerez, ha a vételár a szokásos piaci értéknél kisebb. A piaci értékmeghatározásakor az összes körülményt figyelembe kell venni, de ha azértékhelyesbítés összegét helyesen állapította meg a cég, és ennél a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 5.