Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy ha Önök a helyszínen rendelkezésre álló adatok alapján nem tudják, hogy mitévők legyenek, akkor a hosszabban idézett kérdés alapján a választ adó sem tud egyértelmű, teljes felelősséggel vállalható választ adni.A számviteli törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozás

Kérdés: Társaságunk három gazdasági társaság tulajdonosa, és mindháromban különböző mértékű, 20% feletti részesedése van. Egyikben sem többségi tulajdonos. Szállítói és vevői kapcsolat is van a három társaság és a tulajdonos társaság között. A mérlegben külön soron, a Rövid lejáratú kötelezettségek jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozással szemben, illetve a Követelések jelentős tulajdoni viszonyban lévő vállalkozással szemben kell szerepeltetni a fennálló egyenlegeket?
Részlet a válaszából: […] ...a Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben mérlegtétel (sor) azokat a termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 26.

Kis- és közepes vállalkozás besorolása

Kérdés: Egy belföldi cégcsoport 8 tagja a Tao-tv. szerint kapcsolt vállalkozásnak minősül a közös ügyvezetés révén, illetve a férj-feleség 50-50% tulajdonlása miatt. A kapcsolt vállalkozási viszonyt a NAV-nak bejelentették. A cégek egymásban részesedéssel nem bírnak. A Kkv-tv. szerint egyenként nem minősülnek középvállalkozásnak.
1. A kapcsolódó vállalkozás és partnervállalkozás (tehát a Kkv-tv. definíciója szerinti, és nem a Tao tv. szerinti kapcsolt vállalkozásról van szó) értelmezésénél mely vállalkozások adatait kell összeadni? Avagy hogyan kell értelmezni a következőt, azaz pontosan hogyan kell megállapítani az összevonandó cégeket? Ez a kérdés többek között azért merült fel, mert egy szakcikkben a következőt lehetett olvasni: "Ha rendelkezésre áll konszolidált beszámoló, akkor a vállalati méretmutatót az abban foglaltak alapján kell meghatározni. Ha nem készül konszolidált beszámoló, akkor a kkv-törvény szerinti kapcsolt vállalkozások adatait össze kell számítani, illetve arányosan figyelembe kell venni az úgynevezett partnervállalkozásokat is. Itt fontos megemlíteni, hogy az összeszámítás során a kkv-törvény szerinti kapcsolt (ottani megfogalmazásban »kapcsolódó«) vállalkozás definíciót kell figyelembe venni, ami nem egyezik meg a Tao-törvény szerintivel".
2. Az összevonandó cégcsoport helyes megállapítása után, az összesített létszám eléri az 50 főt két egymást követő év során, akkor a mérlegfőösszeg és az árbevétel értékeitől függetlenül beáll a középvállalkozói státusz a harmadik évtől?
3. Amennyiben középvállalkozásoknak minősülnének, akkor már transzferárszabályzattal és -nyilvántartással kell rendelkezniük, vagy csak a mentesítési feltételek meg nem felelése esetében?
Részlet a válaszából: […] ...vagy annak egy részét az érintett piacon vagy egymással szomszédos piacon folytatják.Szomszédos piac: az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az a piaca, amely a termék vagy szolgáltatás végső fogyasztóhoz való eljuttatására létrehozott termelési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Kölcsön társaságok között

Kérdés: Kapcsolt vállalkozási viszonyban nem álló két társas vállalkozás milyen formában adhat kölcsönt egymásnak? Kamatmentesen van-e rá lehetőség? Milyen szerződés kell hozzá, hogy szabályos legyen?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatásnak minősül, amelyet üzletszerűen csak engedéllyel lehet végezni. Feltételezhetően a kérdés szerinti társas vállalkozások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Közszolgáltatás ingyenesen

Kérdés: A gazdasági társaság által végzett közszolgáltatás kapcsán az illetékes önkormányzat rendeletben tervezi előírni, hogy a lakosság az említett szolgáltatás meghatározott mértékét ingyenesen veheti igénybe. Milyen vonzata van az említett ingyenes szolgáltatásnak az egyes adónemekre, különös tekintettel az áfára? Hogyan kell ez esetben az ingyenes szolgáltatásnyújtást elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdező – sajnálatos módon – nem nevesítette, hogy a kérdésben milyen közszolgáltatásról van szó. A közszolgáltatás jellemzően – a kérdéshez kapcsolódóan – a helyi önkormányzat feladatkörébe tartozó szolgáltatásokat foglalja magában, és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Kirendelés

Kérdés: A korábbi Munka Törvénykönyve fogalom­használata szerint az új Mt.-ben a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás címen jelenik meg. Ma is csak kapcsolt vállalkozások élhetnek a kirendelés gyakorlatával? A kirendeléssel kapcsolatos költségeket kell-e, lehet-e számlázni, átterhelni a fogadó cégre? Melyek lehetnek ezek a költségek?
Részlet a válaszából: […] ...egyszerűsítették. Lényeges egyszerűsítés az, hogy az új Mt. nem írja elő, a munkavállaló mely munkáltatónál végezzen ellenszolgáltatás nélkül munkát. Így nincs törvényi előírás arra, hogy csak kapcsolt vállalkozáshoz lehet a munkavállalót kirendelni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 10.

Társaságok közötti kölcsönnyújtás

Kérdés: "A" Kft. "B" Kft.-nek milyen feltételekkel adhat 15 millió Ft összegű kölcsönt (nem kapcsolt vállalkozás)?
Részlet a válaszából: […] ...hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerint a hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatásnak minősül, amelyet üzletszerűen csak engedéllyel lehet végezni. Feltételezhetően az "A" és "B" társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 7.

Kölcsön társaságok között

Kérdés: "A" társaságban egy magánszemély 50%-ban tulajdonos, "B" társaságban ugyanez a magánszemély 51%-ban tulajdonos (szavazati jog = tulajdonosi részesedés). A két társaság között közvetlen tulajdonosi kapcsolat nincs. Adhat-e a két társaság egymásnak kölcsönt? Ha nem, miért nem? Ha igen, tagi kölcsönnek minősül-e az ilyen módon adott-kapott kölcsön?
Részlet a válaszából: […] ...hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló1996. évi CXII. törvény szerint a hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyiszolgáltatásnak minősül, amelyet üzletszerűen csak engedéllyel lehet végezni.Feltételezhetően az "A" és "B" társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Transzferár-nyilvántartás, konszolidált beszámoló

Kérdés: Városunkban az önkormányzat és a közvetlenül, illetve közvetetten (irányítása) alá tartozó gazdasági társaságok tulajdonosi megoszlását, a legutolsó beszámolóban szereplő adatait a kérdező részletesen bemutatta (a közzétételétől itt eltekintünk, a válaszból azonban egyértelműen majd következik). Kérdés: 1. A táblázatban közölt adatok alapján mely cégekre és melyekkel szemben áll fenn transzferár-készítési kötelezettség? 2. Ebben a cégcsoportban kell-e konszolidált beszámolót készíteni? Ha igen, mely cég(ek)nek? (Melyik minősül anyavállalatnak, leányvállalatnak, közös vezetésű vállalkozásnak, társult vállalkozásnak, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak?)
Részlet a válaszából: […] ...minősülőmásik céggel, illetve ha az önkormányzat a kapcsolt fél, akkor azönkormányzattal szerződést vagy megállapodást kötött szolgáltatás vagytermékbeszerzés célból, és a szerződés, megállapodás alapján az adóévben(2011-ben) teljesítés is történt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 4.

Nyilvántartás a szokásos piaci árról

Kérdés: "A" Kft. és "B" Kft. tulajdonosa (részesedése 90%) "X" Kft. "A" Kft. "X" Kft. ingatlanait, objektumait bérli. "A" Kft. "B" Kft. alvállalkozója "B" Kft. több szerződött munkájában. Kérdés: 1. Kell-e transzferár-nyilvántartást vezetni? 2. Ellenőrzött ügyletek-e a fenti esetek? Ha igen, kell-e a szokásos piaci ár megállapításához külső független ügyleteket keresni, melyek az összehasonlítás alapjául szolgálnának? (Véleményünk szerint – ismerve a fenti cégek tevékenységét – ilyet nem tudnánk találni a szabad piacon!) 3. Egy esetleges adóhatósági ellenőrzéskor kérhetik a transzferár-nyilvántartást? Ha igen, akkor milyen paramétereket kell minimálisan dokumentálni? 4. Valamelyik kapcsolt vállalkozásnak kell-e társaságiadó-alapot növelnie?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozásszerződése alapján,– független vállalkozások egymás közötti szerződése alapján,– az összehasonlítható termékre, szolgáltatásra vonatkozónyilvános, vagy az adóhatóság által ellen­őrizhető adatbázisban tárolt, vagyegyéb forrásból elérhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.
1
2