Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy ha Önök a helyszínen rendelkezésre álló adatok alapján nem tudják, hogy mitévők legyenek, akkor a hosszabban idézett kérdés alapján a választ adó sem tud egyértelmű, teljes felelősséggel vállalható választ adni.A számviteli törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Kirendelés

Kérdés: A korábbi Munka Törvénykönyve fogalom­használata szerint az új Mt.-ben a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás címen jelenik meg. Ma is csak kapcsolt vállalkozások élhetnek a kirendelés gyakorlatával? A kirendeléssel kapcsolatos költségeket kell-e, lehet-e számlázni, átterhelni a fogadó cégre? Melyek lehetnek ezek a költségek?
Részlet a válaszából: […] ...átterhelje, a vele történt megállapodásnak megfelelően. A más munkáltatónál történő munkavégzés költségeinek az átterhelése csak számlázással, az áfa felszámításával történhet. A számlázott ellenérték, amelyet árbevételként kell elszámolni, nyújt fedezetet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 10.

Cég által cégnek adott tagi kölcsön

Kérdés: Cégünk az általa több éve alapított cégnek folyamatosan biztosít tagi kölcsönt. El kell-e számolnunk bevételként az alapított cégnek számlázott kamatokat, és az hogyan befolyásolja a társasági adó alapját? Lehet-e mellőzni a kamat számlázását? Megfelelő-e a kamat elszámolása, ha az az alapkamattal történik?
Részlet a válaszából: […]  A kamatfizetési kötelezettségre és részben annak mértékérevonatkozó szabályok diszpozitívak. A szerződéses szabadság elvével összhangbana felek a törvényben meghatározott kamat mértékétől mindkét iránybaneltérhetnek, azaz szabadon köthetnek ki akár magasabb, akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 12.

Transzferár-nyilvántartás

Kérdés: "A" és "B" magánszemély alkotja 50-50%-os részesedéssel "X" kft.-t. "A" és "B" osztatlan közös 50-50%-os tulajdonában áll 3 db ingatlan (1 raktár, 1 irodaépület és 1 iroda célú lakás). "A" és "B" megállapodnak abban, hogy "X" kft.-nek bérbe adják jelzett ingatlanaikat, a bérbeadás, számlázás, adó- és eho-elszámolás "A" nevében történik. "X" kft. nem éri el a középvállalkozói státuszt paraméterei figyelembevételével. "A" magánszemély és "X" kft. kötelezett-e transzferár-nyilvántartás (esetleg egyszerűsített nyilvántartás) készítésére? Egy másik vállalkozással kapcsolatban: "Y" bt. két magánszemélyből áll: "C" (személyesen közreműködő beltag, tulajdoni hányada: 75%) és "D" (személyesen közre nem működő kültag, tulajdoni hányada: 25%). "Y" bt.-nek könyvel "Z" evás egyéni vállalkozó, aki "D" házastársa. "Y" bt. nem éri el a középvállalkozói státuszt paraméterei figyelembevételével. "Z" egyéni vállalkozás és "Y" bt. kapcsolt vállalkozás-e, és ha igen, akkor kötelezett-e transzferár-nyilvántartás (akár egyszerűsített nyilvántartás) készítésére?
Részlet a válaszából: […] A kérdésekre teljes körű információ hiányában elvi választlehet adni.Ha "A" és "B" magánszemély közeli hozzátartozók, akkor "A"magánszemély és "X" kft. kapcsolt vállalkozásnak minősülnek. A szokásos piaciár meghatározásával összefüggő nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 30.

Engedménnyel történő értékesítés

Kérdés: Szétválás után az egyik társaság (A) a másik társaság (B) felé a másik társaság boltjában lévő árukat, amelyeket a végleges vagyonmérleg szerint (A) társaság kapott meg, jelentős engedménnyel számlázza. Mi az áfa alapja?
Részlet a válaszából: […] ...helyett az értékesített termék adó nélküli, az adófizetésikötelezettség keletkezésének időpontjában (az adott esetben a számlázáskor)fennálló forgalmi értéke az adó alapja, ha az ellenérték az értékesített termékadó nélküli, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 16.

Magánszemély ingatlan-bérbeadása (eva)

Kérdés: Nem lakás céljára szolgáló építmény 50-50 százalékban magántulajdonban van. A tulajdonos magánszemélyek ezt az épületet kapcsolt vállalkozás részére (csak adózás szempontjából kapcsolt) bérbe akarják adni. Mindkét magánszemély egyéni vállalkozó, az egyik evás. A bérbeadást magánszemélyként kívánják gyakorolni. Ebben az esetben mi az eljárás az adó alá való bejelentkezés, a számlázási mód és az adózás tekintetében (evás és nem evás vállalkozó esetében)?
Részlet a válaszából: […] Ha az egyéni vállalkozó vállalkozói igazolványában nem szerepel a bérbeadási tevékenység, úgy magánszemélyként is gyakorolhatja a bérbeadást. Ebben az esetben az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem adója a magánszemély választásától függően kétféle módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.