Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...lehet két cég. Ezért lehet olyan eset, amikor nem áll fenn egymásban részesedés, és mégis össze kell vonni az adatokat.Ha az egyik cég középvállalkozásnak minősül, a másik pedig kisvállalkozásnak, akkor csak a közepes vállalkozásnak kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Magánszemély és társaság mikor kapcsolt vállalkozás?

Kérdés: Adott egy "A" Kft. ahol egy magánszemély 35%-ban tulajdonos (ő az ügyvezető), 27,5%-ban egy francia társaság, 37,5%-ban pedig egy német társaság. Az "A" Kft.-ben ügyvezető magánszemély tag létrehoz egy másik "B" Kft.-t, amelyben egyedüli tulajdonos ő lesz, azaz 100%-ban. Viszont ebben az új kft.-ben nem ő lenne az ügyvezető. Akét cég üzleti kapcsolatban lenne, sőt az "A" Kft.-től bérelné az új "B" Kft. a tevékenység végzéséhez a telephelye egy részét. Fennáll ekkor a két cég között a kapcsolt vállalkozás (kapcsolt partnervállalkozás, kapcsolódó vállalkozás)?
Részlet a válaszából: […] ..."A" Kft.-ben meghatározó befolyással rendelkezik, akkor a két kft. a Tao-tv. 4. § 23/c pontja alapján kapcsolt vállalkozás.A kis- és középvállalkozás meghatározása szempontjából viszont a Kkv. tv. 4. § (2) bekezdése alapján "A" Kft., a francia és a német...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Kis- és középvállalkozás besorolása

Kérdés: Az alábbi kkv-besoroláshoz kérem szíves segítségüket:
Nagy Kft.-ben az üzletrészek:
- D magánszemély 51%
- H magánszemély 25%
- Más Kft. 20%
- K magánszemély 4%
Ügyvezető: D, H, K magánszemélyek
Kis Kft.-ben az üzletrészek:
- D magánszemély 31,9%
- H magánszemély 26,9%
- N magánszemély 20,2%
- Nagy Kft. 19,2%
- H.-né magánszemély (H édesanyja) 2%
Ügyvezető: D, H, K magánszemélyek
A Tao-tv. 4. § (23) bekezdésének f) pontja alapján az ügyvezető-egyezőség miatt fennáll a kapcsolt vállalkozás a két cég között. A 2004. évi XXXIV. Kis- és középvállalkozásokról szóló tv. alapján a Nagy Kft. és Kis Kft. 3. § szerinti besorolását külön-külön vagy összevontan kell elvégezni? Kapcsolódó vagy partnervállalkozása-e (vagy egyik sem) a Kis Kft. a Nagy Kft.-nek, és ha igen, mely tulajdonlás alapján? Nincs konszolidált beszámoló. A magánszemély tulajdonosok nem egyéni vállalkozók.
Részlet a válaszából: […] A Kkv. tv. alapján az ügyvezetés egyezőségére tekintettel nem lesz a két vállalkozás sem kapcsolódó, sem partner vállalkozás.Kapcsolódó vállalkozási viszony akkor merülhet fel a Kkv. tv. 4. § (5) bekezdése alapján,– ha közösen fellépő természetes személyek egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 9.

Kis- és közepes vállalkozás besorolása

Kérdés: Egy belföldi cégcsoport 8 tagja a Tao-tv. szerint kapcsolt vállalkozásnak minősül a közös ügyvezetés révén, illetve a férj-feleség 50-50% tulajdonlása miatt. A kapcsolt vállalkozási viszonyt a NAV-nak bejelentették. A cégek egymásban részesedéssel nem bírnak. A Kkv-tv. szerint egyenként nem minősülnek középvállalkozásnak.
1. A kapcsolódó vállalkozás és partnervállalkozás (tehát a Kkv-tv. definíciója szerinti, és nem a Tao tv. szerinti kapcsolt vállalkozásról van szó) értelmezésénél mely vállalkozások adatait kell összeadni? Avagy hogyan kell értelmezni a következőt, azaz pontosan hogyan kell megállapítani az összevonandó cégeket? Ez a kérdés többek között azért merült fel, mert egy szakcikkben a következőt lehetett olvasni: "Ha rendelkezésre áll konszolidált beszámoló, akkor a vállalati méretmutatót az abban foglaltak alapján kell meghatározni. Ha nem készül konszolidált beszámoló, akkor a kkv-törvény szerinti kapcsolt vállalkozások adatait össze kell számítani, illetve arányosan figyelembe kell venni az úgynevezett partnervállalkozásokat is. Itt fontos megemlíteni, hogy az összeszámítás során a kkv-törvény szerinti kapcsolt (ottani megfogalmazásban »kapcsolódó«) vállalkozás definíciót kell figyelembe venni, ami nem egyezik meg a Tao-törvény szerintivel".
2. Az összevonandó cégcsoport helyes megállapítása után, az összesített létszám eléri az 50 főt két egymást követő év során, akkor a mérlegfőösszeg és az árbevétel értékeitől függetlenül beáll a középvállalkozói státusz a harmadik évtől?
3. Amennyiben középvállalkozásoknak minősülnének, akkor már transzferárszabályzattal és -nyilvántartással kell rendelkezniük, vagy csak a mentesítési feltételek meg nem felelése esetében?
Részlet a válaszából: […] Azt, hogy egy vállalkozás mikro-, kis-, közepes- vagy nagyvállalkozás, a Kkv-tv. előírása alapján kell meghatározni. A Kkv-tv. megkülönböztet önálló vállalkozást, partnervállalkozást és kapcsolódó vállalkozást. Az önálló vállalkozás az utolsó ismert beszámoló adatai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Kapcsolódó vállalkozás, kapcsolt vállalkozás

Kérdés:

Hogyan kell értelmezni a 2004. évi XXXIV. tv. a kis- és középvállalkozásokról (Kkv-tv.) 4. §-ának (2)-(5) bekezdéseit transzferárképzési szabályzat és nyilvántartás, valamint az innovációsjárulék-fizetési kötelezettség szempontjából abban az esetben, ha a négy különböző gazdasági társaságban ugyanazok a tagok vannak, és közöttük szülő-gyermek és testvéri kapcsolat áll fenn? Tehát egyik társaság sem áll a másikkal befektetési viszonyban, az ügyvezető a tagok egyike, a szavazati arány nem tér el a tulajdonaránytól. Van olyan társaság, amelyik napi, másik eseti gazdasági kapcsolatban áll egymással. Amennyiben értelmezhető közöttük a kapcsolódó vállalkozás, úgy minden egyes társaságra fennáll a fenti kötelezettség?

Részlet a válaszából: […] A Kkv-tv. 4. §-ának (5) bekezdése azt fogalmazza meg, hogy különböző vállalkozások kapcsolódó vállalkozásnak minősülnek, mert kapcsolatuk a tulajdonosok azonossága miatt egyenértékű azzal, amikor egyik vállalkozás rendelkezik a másikban közvetlenül vagy egy másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 21.

Kapcsolt (kapcsolódó) vállalkozás magánszemélyek között

Kérdés: Kapcsolt vállalkozásnak tekinthető-e az alábbi két kft., melynek ugyanazon három-három magánszemély a tulajdonosa? A Kft.-ben a három magánszemély tulajdonosi aránya egyenlő. B Kft.-ben 1 fő 57%, 1 fő 28%, 1 fő 15%. Rokoni kapcsolat nincs a magánszemélyek között!
Részlet a válaszából: […] ...ugyanis járulék a kisvállalkozást. Azt, hogy egy vállalkozás kisvállalkozásnak, közepes, illetve nagyvállalkozásnak minősül, a kis- és középvállalkozásokról és fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kkv-tv.) alapján kell meghatározni. A Kkv-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Kapcsolt vállalkozás (magánszemély tulajdonosok)

Kérdés: Kapcsolt vállalkozásnak minősül-e a két vállalkozás, ha az egyik kft.-ben: "A" 45%-ban, "B" 50%-ban és "C" 5%-ban tulajdonos, a másik bt.-ben: "A" 40%-ban, "B" 50%-ban és "D" 10%-ban tulajdonos? "A" és "B" házastársak, valamint "C" és "D" szintén házastársak. Transzferár-nyilvántartást kötelező-e készíteni, ha igen, melyik vállalkozásnak?
Részlet a válaszából: […] ...piaci árról akkor kell nyilvántartást készíteniük, ha egyidejűlegteljesül, hogy- az adóév utolsó napján nem minősülnek a kis- ésközépvállalkozásokról és fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV.törvény alapján kisvállalkozásnak,- az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Kapcsolt vállalkozás és nyilvántartás

Kérdés: Kapcsolt vállalkozás-e a következő három gazdasági társaság számviteli szempontból és társasági adó szempontjából, és kinek van transzferár-nyilvántartási kötelezettsége? Kiinduló adatok: "A" férj, "B" feleség, "C" közös gyermek, "D" közös gyermek. 1. Részvénytársasági szavazatok megoszlása "A" vezérigazgató 50%, "B" vezérigazgató-helyettes 50%. Semmi egyéb nem szerepel a társasági szerződésben (például az sem, hogy szavazategyenlőség esetén kinek a szavazata dönt, ki gyakorolja a munkáltatói jogokat stb.) 2. Kft.-szavazatok megoszlása "A" ügyvezető 66,66% "B" pénzügyi befektető 33,33% 3. Kft.-szavazatok megoszlása Idegen magánszemély (ügyvezető) 25,0%, "A" 18,4%, "B" 11,4%, "C" 22,6%, "D" 22,6%. A két kft. tevékenysége kizárólag a részvénytársasághoz kapcsolódik, megrendelést kizárólag a részvénytársaságtól kap, más tevékenységet nem végez. Ha a három gazdasági társaság összevont mérlegadatait vesszük figyelembe, a Sztv. 117. § szerint konszolidált éves beszámolót kellene készítenie.
Részlet a válaszából: […] ...amely az adóév utolsó napján kisvállalkozás(mentesülhetne akkor is, ha a Tao-tv. 18. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknakmegfelelő középvállalkozás lenne, de mivel annak nem felel meg, hogy kis- ésközépvállalkozások által létrehozott kapcsolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Kapcsolt vállalkozás a Tao-tv. és az Szt. alapján

Kérdés: Hogyan ítélendő meg az alábbi személyek között a kapcsolt viszony társasági adó, számviteli törvény és innovációs járulék tekintetében? A = magánszemély tulajdonolja 86%-ban, középvállalkozás. B = A tulajdonosának a gyermekei a tulajdonosok. C = tulajdonosa A 96%-ban. D = tulajdonosa A 86%-os tulajdonosa 56%-ban. E = tulajdonosa A 16,66%-ban.
Részlet a válaszából: […] ...akapcsolt vagy kapcsolódó vállalkozásnak, mivel a járulékkötelezettség alólimentességhez a kisvállalkozási minősítést a kis- és középvállalkozásokról,fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. §-ának (2)-(3)bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Szomszédos piac, kapcsolt vállalkozás

Kérdés: A 2004. évi XXXIV. törvény (Kkv. tv.) 4. §-ának (5) bekezdése szerint egy cégcsoport kapcsolódó vállalkozásnak minősül, amennyiben tevékenységüket vagy tevékenységük egy részét az érintett piacon vagy egymással szomszédos piacokon folytatják. Az érintett piacot a tevékenységek TEÁOR-száma alapján kell-e meghatározni? A meghatározásnál csak a fő tevékenységi körre kell figyelni, vagy valamennyi tevékenységi körre, akkor is, ha annak árbevétele az összes bevétel 1-2%-a? A Kkv. tv. 19. §-ának 4. pontja határozza meg a szomszédos piacot: "Az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az a piaca, amely a termék vagy szolgáltatás végső fogyasztóhoz való eljuttatására létrehozott termelési, értékesítési folyamatban vertikálisan az adott piacot megelőző vagy követő szinten helyezkedik el." Ezt hogyan kell értelmezni? Szomszédos piac-e az, ha a termelőeszközöket szerzi be a cég cégcsoporton belül, amelyek tárgyi eszközként vannak az adott vállalkozás tulajdonában? Helyes-e az értelmezés, amely szerint a kis- és középvállalkozási besoroláshoz azokat a kapcsolt vállalkozásokat kell a konszolidált beszámoló alapján minősíteni, amelyek azonos piacon vagy szomszédos piacon működnek? Amennyiben egymástól független piacon működnek, úgy nem kell azokat az összevont adatok alapján minősíteni, hanem csak a saját adataik alapján?
Részlet a válaszából: […] ...két vállalkozás, ha például az egyik élelmiszertállít elő, a másik pedig ruhatisztítási szolgáltatást nyújt.A kis- és középvállalkozási besoroláshoz a kapcsolódóvállalkozások adatait a konszolidált beszámoló alapján kell figyelembe venni,de ha van...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 3.
1
2