Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...ír elő semmilyen nyilvántartást, számítást annak a cégnek, amely nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni. Az adóhatósági ellenőrzéshez azonban, ha az ellenőrzés vitatja az árat, meg kell tudni védeni az alkalmazott árat. Szerintünk, ha például ingatlanokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Magánszemély és társaság mikor kapcsolt vállalkozás?

Kérdés: Adott egy "A" Kft. ahol egy magánszemély 35%-ban tulajdonos (ő az ügyvezető), 27,5%-ban egy francia társaság, 37,5%-ban pedig egy német társaság. Az "A" Kft.-ben ügyvezető magánszemély tag létrehoz egy másik "B" Kft.-t, amelyben egyedüli tulajdonos ő lesz, azaz 100%-ban. Viszont ebben az új kft.-ben nem ő lenne az ügyvezető. Akét cég üzleti kapcsolatban lenne, sőt az "A" Kft.-től bérelné az új "B" Kft. a tevékenység végzéséhez a telephelye egy részét. Fennáll ekkor a két cég között a kapcsolt vállalkozás (kapcsolt partnervállalkozás, kapcsolódó vállalkozás)?
Részlet a válaszából: […] ...alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól – döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol, vagyd) a vállalkozás "A" Kft.-ben – más tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Kapcsolt vállalkozás konszolidálása

Kérdés: "A" Zrt. (anyavállalat) 80%-os részvénytulajdonosa a "B" Zrt.-nek (leányvállalat). A "B" Zrt.-nek 50% üzletrésztulajdona van a "C" Kft.-ben. Az "A" Zrt. leányvállalatnak minősíti mindkettőt, és bevonja őket a konszolidációba. A "B" és "C" között van folyamatos üzleti kapcsolat, "A" és "C" között nincs. A "C" Kft. üzletrészeinek 50%-a egy magánszemély (az ügyvezető) tulajdonában van. Van-e "A" és "C", illetőleg "B" és "C" között kapcsolt vállalkozási viszony az Szt., valamint a Tao-tv. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól – döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol.Ekkor "C" Kft. "B" Zrt.-nek közvetlenül, "A" Zrt.-nek közvetve leányvállalata.Az Szt. szerint kapcsolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Kapcsolt vállalkozás a számvitelben

Kérdés: Kapcsolt vállalkozások fogalmával kapcsolatosan merült fel az a kérdés, hogyan kell értelmezni a számviteli törvény ide vonatkozó rendelkezéseit: "A" és "B" vállalkozás tulajdonosa ugyanaz a két magánszemély, 50-50% részarányban (és ugyanekkora szavazati aránnyal). "A" vállalkozás ügyvezetője az egyik magánszemély, "B" ügyvezetőjeként a két tulajdonos van kijelölve, önálló képviseleti jogosultsággal. Kapcsolt vállalkozásnak kell-e tekinteni a két vállalkozást? Hogyan kell a "közös vezetésű vállalkozás" kifejezést érteni az egyébként teljesen független vállalkozások közötti kapcsolat megítélésében?
Részlet a válaszából: […] ...tagok többségének kinevezésére, visszahívására, vagy– a tulajdonosokkal kötött szerződés alapján döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol.A közös vezetésű vállalkozás is akkor állhatna fenn, ha lenne egy anyavállalat vagy egy (vagy több)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...többségét érinthetik viszont azok a módosítások (pontosítások), amelyek a gyakorlatban felmerült kérdésekre adnak választ.Az ellenőrzés megállapításának a módosítása egyértelművé teszi, hogy a szerződésmódosítással, a számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Szellemi termék bekerülési értéke

Kérdés: Kínai tulajdonú anyavállalatunknak Európában, Ázsiában, Amerikában vannak leányvállalatai, amelyek közül az ázsiai, amerikai térség felé közvetlenül a kínai anyacég számláz, az európai leányvállalatok és európai egyéb partnerek felé a magyarországi leányvállalaton keresztül bonyolítjuk le a forgalmat. Az áruvédjegyek bejelentését a különböző kontinensek országaiban, a szabadalmi hivatali eljárási költségét eddig Magyarországon számoltuk el, mivel Magyarországról indítottuk az eljárásokat. Eddig a védjegyekkel kapcsolatos valamennyi költséget azonnal, a felmerülés évében költségként számoltunk el tévesen. Önellenőrzéssel kívánjuk helyesbíteni az előző évek eredményét azzal, hogy ezeket az immateriális javak közé vesszük nyilvántartásba. Mivel visszamenőlegesen, utólag ismerjük a ténylegesen felmerült kiadásokat (külföldi költségek, illetékek, szolgáltatási díj stb.), ennek megfelelően 2011-ben valamennyi költség a bekerülési érték részét képezi? A cégvezető döntése alapján ezen védjegyek nem veszítenek az értékükből, nem kíván értékcsökkenést elszámolni, majd csak akkor, amikor adott országban már nem kíván kereskedni az adott áruval, akkor egy összegben kerül kivezetésre az immateriális javak közül. A lajstromszámonkénti védjegyoltalom általában 10 évre szól, amelyek közül többet meghosszabbítunk. Kimutathatjuk-e az immateriális javak között, elszámolhatjuk-e költségként azokat a kiadásokat, költségeket a védjegyekkel kapcsolatban, amelyek olyan országokat érintenek, melyekkel nem állunk gazdasági kapcsolatban? Megjegyzés: valamennyi európai leányvállalattal és a kínai 100%-os tulajdonosunkkal társasági adó szempontjából kapcsolt vállalkozásnak számítunk. Az ázsiai, amerikai, afrikai országokkal nem folytatunk gazdasági tevékenységet, ott az anyavállalatunknak vannak további leányvállalatai. Azzal, hogy kínai anyavállalatunk venezuelai leányvállalata védjegybejelentését Magyarországon számoljuk el, transzferárszempontból kapcsolt jogviszonyt eredményez-e? Be kell-e jelenteni a NAV felé? Kell-e társaságiadóalap-korrekciót végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb ráfordításként, illetve egyéb bevételként kell elszámolni.A védjegyek immateriális javak közé utólag történő felvételeönellenőrzés eredményeként történne. Ebből következően a védjegy bekerülésiértékét úgy kell meghatározni, mintha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Kapcsolt vállalkozás és nyilvántartás

Kérdés: Kapcsolt vállalkozás-e a következő három gazdasági társaság számviteli szempontból és társasági adó szempontjából, és kinek van transzferár-nyilvántartási kötelezettsége? Kiinduló adatok: "A" férj, "B" feleség, "C" közös gyermek, "D" közös gyermek. 1. Részvénytársasági szavazatok megoszlása "A" vezérigazgató 50%, "B" vezérigazgató-helyettes 50%. Semmi egyéb nem szerepel a társasági szerződésben (például az sem, hogy szavazategyenlőség esetén kinek a szavazata dönt, ki gyakorolja a munkáltatói jogokat stb.) 2. Kft.-szavazatok megoszlása "A" ügyvezető 66,66% "B" pénzügyi befektető 33,33% 3. Kft.-szavazatok megoszlása Idegen magánszemély (ügyvezető) 25,0%, "A" 18,4%, "B" 11,4%, "C" 22,6%, "D" 22,6%. A két kft. tevékenysége kizárólag a részvénytársasághoz kapcsolódik, megrendelést kizárólag a részvénytársaságtól kap, más tevékenységet nem végez. Ha a három gazdasági társaság összevont mérlegadatait vesszük figyelembe, a Sztv. 117. § szerint konszolidált éves beszámolót kellene készítenie.
Részlet a válaszából: […] ...alapján – függetlenül a tulajdonihányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól – döntőirányítást, ellenőrzést gyakorol.A példa szerinti esetben egyik vállalkozásnak sincs az Szt.előírásának megfelelő meghatározó befolyása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Nyilvántartás a szokásos piaci árról

Kérdés: "A" Kft. és "B" Kft. tulajdonosa (részesedése 90%) "X" Kft. "A" Kft. "X" Kft. ingatlanait, objektumait bérli. "A" Kft. "B" Kft. alvállalkozója "B" Kft. több szerződött munkájában. Kérdés: 1. Kell-e transzferár-nyilvántartást vezetni? 2. Ellenőrzött ügyletek-e a fenti esetek? Ha igen, kell-e a szokásos piaci ár megállapításához külső független ügyleteket keresni, melyek az összehasonlítás alapjául szolgálnának? (Véleményünk szerint – ismerve a fenti cégek tevékenységét – ilyet nem tudnánk találni a szabad piacon!) 3. Egy esetleges adóhatósági ellenőrzéskor kérhetik a transzferár-nyilvántartást? Ha igen, akkor milyen paramétereket kell minimálisan dokumentálni? 4. Valamelyik kapcsolt vállalkozásnak kell-e társaságiadó-alapot növelnie?
Részlet a válaszából: […] 1. "A" Kft., "B" Kft. és "X" Kft. a Tao-tv. előírása alapjánkapcsolt vállalkozásnak minősülnek. Ebből pedig az következik, hogy – ha azadóévben hatályos szerződés áll fenn bármelyikük között, és ennek alapjánteljesítés is történt – transzferár-nyilvántartást kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.

Szállítói számla tartozik egyenlege

Kérdés: A 2006 óta működő társaság könyvelését különböző könyvelőirodák végezték. A 2009. évi főkönyvi kivonatban a szállítók egyenlege rendre tartozik egyenleget mutatott. Mint kiderült, ezek még 2007., illetve 2008. évi nyitó egyenlegek. A dokumentációk hiányosak. A partnerek egy része már jogutód nélkül megszűnt. Hogyan lehet ezeket rendezni 2010. évben?
Részlet a válaszából: […] ...könyvelés adatai alapjánis elkészíthető, azonban a leltárba bekerült adatok valódiságáról az egyeseszköz- és forrástételek tételes ellenőrzésével meg kell győződni. A kérdésbennincs hivatkozás a mérleget alátámasztó leltárra. Lehet, hogy nem is készült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 5.

Kapcsolt vállalkozás, kapcsolódó vállalkozás

Kérdés: Egy német magánszemély tulajdonjogot kíván szerezni két magyar társaságban. Az egyikben (A) 100%-ban lenne tulajdonos, a másikban (B) 80%-ban, mellette 20%-ot egy magyar magánszemély tulajdonolna. A második társaságban a szavazati arányok azonban 50-50%-ban kerülnének meghatározásra. A német magánszemély Németországban egyszemélyes tulajdonosa egy kft.-nek. Kérdések: a) Kapcsolt vállalkozás lesz-e a két belföldi társaság egymással a Tao-tv. szerint ? b) A német céggel melyik magyar cég lesz kapcsolt vállalkozás? c) Miként alakul a Kkv-tv. szerinti besorolás (jelenleg mindkét magyar cég kkv)? d) Ha a német magánszemély helyett a német cég szerzi meg a jelzett tulajdoni hányadokat, miként változnak a kapcsolatok?
Részlet a válaszából: […] ...alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól,a megválasztási és visszahívási jogtól – döntő irányítást, ellenőrzéstgyakorol, vagy– egy vállalkozás egy másik vállalkozásban – mástulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.
1
2