Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci - illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti - értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...a térítés nélküli átvételkor kell meghatározni, akkor is, ha annak valós nagyságát az ÉLET (az árverés) nem igazolja vissza.Nem lehet egyetérteni azzal, hogy a térítés nélkül átvett könyveket az értékesítéssel egyidejűleg vegyék készletre, és egyúttal ki is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

100%-os intenzitású elhatárolt támogatás megszüntetése

Kérdés: Cégünk 2018-ban fejlesztési célra 100%-os intenzitású támogatást kapott előlegként. Az előleg összege megegyezett a támogatás teljes összegével. Az előleggel elszámoltunk, amelyet 2022. 07. hónapban elfogadtak. A támogatásból 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban vásároltuk meg az eszközöket. Maradványérték egyik eszköznél sincs. Az eszközök egy része (kis értékű) azonnal leíródott, egy része 3 év alatt íródott le, egy része 2020-2021. évben selejtezésre került, a fennmaradó eszközöknek 2022-ben és a további években lesz értékcsökkenése. A 2022-ben az előlegből átvezetett bevételt, majd annak halasztott bevételre történő átvezetését követően hogyan oldhatjuk fel a halasztott bevételt? A kérdező háromféle lehetőséget említ, de egyikre sem lehet igennel válaszolni. Ezért - a terjedelem korlátozott voltára tekintettel - az ismétlések elkerülése érdekében a kérdéseket is a válaszban rögzítjük.
Részlet a válaszából: […] ...arra az esetre vonatkozik, ha a támogatás intenzitása nem 100%.Válasz: Az alkalmazott eljárásukkal az 1. pontban leírtak szerint nem lehet egyetérteni, azt önellenőrzés keretében korrigálni kell.Az arányosításra akkor is szükség van, ha a támogatás intenzitása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...a társaságalapítás általános szabályai szerint lehet létrehozni. Ilyen társaság létrehozása akkor látszik célszerűnek, ha nem egyetlen munkagép, hanem géppark beszerzésében és tartós, viszonylag hosszú ideig tartó kapcsolatban gondolkodnak.Az első két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Haszonélvezeti jog ingatlanon

Kérdés: "A" társaság értékesíti a befejezetlen saját rezsis beruházásként 105 millió Ft értékben nyilvántartott (építési engedéllyel rendelkező) termelő célú ingatlanát egy másik, az értékesítő "A" társasággal kapcsolt vállalkozásban álló "B" társaság részére, az értékesítő "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten. Az adásvételi szerződésben rögzítik, hogy az ingatlan forgalmi értéke 100 millió forint. A szerződő felek az ingatlan bruttó vételárát az eladó "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten 26 millió forintban határozták meg. Az értékesítés a hatályos jogszabályok szerint fordított adózás szerint történik, az adót a vevő közvetlenül az adóhatóságnak fizeti meg (adólevonási jog gyakorlásával). Az eladó "A" társaság 15 évig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül. Az adásvételi szerződés szerint haszonélvezeti jogot nem alapítottak, hanem azt fenntartotta az eladó kft., ezért azt nem is kell számlázni, nem terheli áfa. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményt az eladó, illetve a vevő társaságnál? Hogyan jelenik meg az eladó könyveiben a haszonélvezeti jog, és mi lesz az értéke?
Részlet a válaszából: […] ...Ami a kérdésben van, amit könyvelni kell, az csupán a jogszabályellenes áron megfogalmazott adásvétel. Természetesen ezzel nem lehet egyetérteni. A kérdés szerinti áron értékesítésre kerülő ingatlan könyvelése:– "A" társaságnál: T 311 – K 91-92 (még nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Közös finanszírozású szoftver hasznosítása

Kérdés: Közös finanszírozású szoftverfejlesztés. Minden kiadás a magyar partnernél jelenik meg. A költségek 50 százalékáról kimenő számla készül programfejlesztés címen a külföldi felé. A megállapodás szerint a szoftver üzembe helyezése után a tulajdonjog aránya fele-fele lesz, mindketten (a magyar és a külföldi is) rendelkeznek forráskóddal, szabadon használhatják, és használatba adhatják a szoftvert. A hasznosításból származó bevételen osztoznak. Üzembe helyezés után a forráskód átadásával a tulajdonjog egyharmad részét értékesítették egy harmadik félnek. A további hasznosításból az a fél is részesedik és a további fejlesztésfinanszírozásban is részt vesz a tulajdoni hányadnak megfelelően egyharmad részben. A szoftver milyen értékben kerül nyilvántartásba a magyar fejlesztő könyveiben a fejlesztés során, az üzembe helyezéskor? Melyik bevételi számlán számolható el a külföldi által fizetett fejlesztés-finanszírozási rész a magyar fejlesztő könyveiben? Az egyharmad rész tulajdonjog-értékesítésével hogyan változik a szellemi termék nyilvántartási értéke a magyar tulajdonosnál? A három tulajdonos közös fejlesztése hogyan változtatja meg a magyar tulajdonos könyveiben a szoftver értékét?
Részlet a válaszából: […] ...következik, hogy ugyanaz az eszköz (ugyanaz a szoftver) több gazdálkodó könyveiben egyidejűleg nem szerepelhet, fizikailag is kizárt. Így egyetlen cég (legyen ez a magyar) könyveiben lehet a közös finanszírozású szoftver is. Egymás közötti megállapodásban az eszközt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 12.

Agrárfejlesztési támogatások elszámolása

Kérdés: A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 20. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló beruházási támogatásokat a tőketartalékba kell helyezni. Az FVM rendelet a beruházási támogatás fogalmának értelmezéséhez a 2007. évi XVII. törvényre hivatkozik. Az EMVA 2017-2020. támogatási időszakra vonatkozó támogatások szabályozását a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szabályozza, amely azonban nem tér ki a támogatások számviteli elszámolására. Ez azt jelenti, hogy a 2017-2020. támogatási időszakra folyósított támogatásokra az Szt. általános szabályait kell alkalmazni? A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, illetve a 2007. évi XVII. törvény is hatályban van, emiatt az elszámolás mikéntje nem egyértelmű!
Részlet a válaszából: […] ...kérdés utolsó mondatával egyetértünk.A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet is, a 2007. évi XVII. törvény is hatályban van. A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet hatálya – többek között – az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló támogatások és egyéb intézkedések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Tejkvótarendszer megszüntetése

Kérdés: Az 1234/2007/EK tanácsi rendelet megszüntette a tejkvótarendszert. A változást a számvitelben is rendezni kell. MOSZ-hírlevél szerint 2015. évben a tejkvótával kapcsolatos vagyoni értékű jogokat a könyvekből ki kell vezetni, terven felüli értékcsökkenéssel kell rendezni, amelyet időbelileg nem lehet elhatárolni. A kivezetés tehát a 2015. évi üzleti eredményt rontja. Kérem a véleményüket a leírt elszámolással kapcsolatban. Én egyetértek a MOSZ állásfoglalásával.
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy mi is egyetértünk.A tejkvótával kapcsolatos jogokat az immateriális javak között vagyoni értékű jogként kellett kimutatni. Az Szt. 53. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni akkor, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Védjeggyel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: A szerződés szerint a magánszemély a védjegyjogosult (licencadó), a kft. a licencvevő, a védjegyhasználatra készült hasznosítási szerződés. A védjegy közösségi védjegy. A licencdíj évi 500 000 forint, ami minden naptári évre esedékes. A szerződés szerint, a védjegyhasználati jogért a rendszeres díjon felül a licencvevő megfizeti a védjegy hazai és nemzetközi regisztrációs díját, a fenntartási díjat és minden egyéb hatósági díjat. A védjegy iparjogvédelmi fogalom, nem tartozik a szerzői jog alá. Ha nem szerzői díj a kifizetett összeg, mihez tartsam magamat? Ez évben a védjegyjogosult szerződés alapján határozatlan időre bérbe adja a kft.-nek a védjegyet védjegyhasználati díj címén. Ehhez kapcsolódóan el kell számolni a Szabadalmi Hivatal javára történő igazgatási szolgáltatási díjat, és minden EU-s bejegyzéssel kapcsolatos költséget, mert az a bekerülési érték része. Minek kell minősíteni a szerződést: bérbeadásnak vagy közvetített szolgáltatásnak?
Részlet a válaszából: […] Csaknem teljes terjedelmében idéztük a kérdést, de így is van, ami nem egyértelmű.A védjegyjogosult magánszemély részére bármilyen jogcímen kifizetett összeg (így az éves 500 000 forint összegű licencdíj is) teljes összegében a magánszemély egyéb bevétele, és mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Egyetemi könyvtár könyveinek besorolása

Kérdés: Az Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyéb szervezetnek minősülő egyetem könyvtáránál helyesen járunk-e el, ha a könyvtári könyveket és folyóiratokat a készletek között mutatjuk ki? Az egyetem könyvtári állománya analitikus nyilvántartással alátámasztott. A könyveket és folyóiratokat a meghatározott időszakonkénti selejtezés alkalmával számoljuk el ráfordításként. A könyvek és folyóiratok nagy része adományból származik. A passzív időbeli elhatárolást értékvesztéskor vagy selejtezéskor oldjuk fel. Felmerült, hogy a könyvtári könyveket és folyóiratokat a tárgyi eszközök között kellene nyilvántartani, ám ebben az esetben mint kis értékű eszközt azonnal le kellene írni. A főkönyvi könyvelés – ez esetben – megfelelhetne az analitikus nyilvántartásnak? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján az eszközöket rendeltetésük, használatuk alapján kell a befektetett eszközök vagy a forgóeszközök közé sorolni. Az egyetemi könyvtári könyvek (véleményünk szerint a folyóiratok is) nem olyanok, hogy azokat a készletek közé be lehessen sorolni, mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Devizás és devizaalapú ügyletek mérleg-fordulónapi értékelése

Kérdés: Az Szt. 2011. 01. 01-jétől kötelezővé teszi a devizás és devizaalapú ügyletek mérleg-fordulónapi választott árfolyamon történő értékelését. Társaságunk devizaalapú zárt végű lízing keretében beszerzett eszközöket ad bérbe úgy, hogy a bérleti díjban valamennyi, a pénzintézet által közölt realizált árfolyamváltozásból eredő különbözetet tovább tudja hárítani a bérbevevőre. Eddig az év végi átértékelést – részben ezért – nem tartottuk jelentősnek, nem könyveltük. Most könyvelni kell, és az tetemes árfolyamveszteség lesz. Az Szt. 33. §-ának (2) bekezdése szerint ezt az árfolyamveszteséget el lehet határolni, de egy részére céltartalékot kell képezni, ami valószínűleg veszteséget fog eredményezni. Megítélésünk szerint a kötelező átértékelés miatt nem biztosított a megbízható és valós összkép kialakítása: ráfordítást számolunk el a nem realizált árfolyamveszteségre, de nem számolunk el bevételt a majdani bérleti díjban való megtérülésre. Eltérhetünk-e az Szt.-től a 4. § (4) bekezdése alapján úgy, hogy eltekintünk az év végi értékeléstől, az árfolyam-különbözet összegének megfelelő összegű bevételt határolunk el, illetve úgy, hogy a bérbe adott eszközt is átértékeljük? Társaságunk könyvvizsgálatra nem kötelezett. Ha az eltérések valamelyikével élhetünk, akkor elegendő-e a számviteli politika módosítását jóváhagyatni könyvvizsgálóval, vagy ettől kezdődően folyamatosan kell könyvvizsgálót igénybe venni?
Részlet a válaszából: […] ...az alkalmazott módszernek az eszközökre-forrásokra, a pénzügyihelyzetre és az eredményre gyakorolt összegszerű hatásával is egyet kellértenie, és ezt kell nyilatkozatával alátámasztania. Ebből már az iskövetkezik, hogy minden évben külön-külön kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 1.
1
2