Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Ingatlanok piaci értéken történő értékelése

Kérdés:

Társaságunk 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit kft. Három saját ingatlannal rendelkezik, ezeken kívül az önkormányzattól ingyenesen használatba kapott ingatlanokat üzemeltet, amelyeken jelentős beruházásokat végzett el a társaság, amelyeket aktiválta idegen ingatlanon végzett beruházásként, és a 12. számlacsoportban tartja nyilván. A három db saját tulajdonban lévő ingatlan könyv szerinti értéke és piaci értéke jelentősen eltér, ezért a társaság élni kíván az értékhelyesbítéssel. A számviteli politikánk szerint: "Társaságunk a tulajdonában lévő ingatlanokon értékhelyesbítést leghamarabb 5 év elteltével számol el. A piaci érték és a könyv szerinti érték közötti különbözetet az eszközök között "Értékhelyesbítés"-ként, a saját tőkén belül "Értékelési tartalék"-ként mutatjuk ki. A könyvekben az értékhelyesbítés összegét és annak változásait egyedi eszközként tartjuk nyilván. Az értékhelyesbítés megállapításának módja az ingatlanokra vonatkozóan az alábbi: 5 évenként értékbecsléssel támasztjuk alá, a közbenső években a KSH által közzétett építőiparra vonatkozó indexszel korrigálgatjuk a piaci értéket. Amennyiben a műszaki szakértő nem vette figyelembe, úgy a piaci értéket csökkentő tényezőként vesszük figyelembe a tulajdoni lapon kimutatott jelzálog összegét. Az ingatlan nettó értéke és a piaci értéke közötti különbözetet mutatjuk ki értékhelyesbítésként. Társaságunk csak a saját ingatlanjait szeretné értékhelyesbítéssel kimutatni, az ingyenes használatba kapott ingatlanokon végzett beruházásokat nem. Megfelelő-e ehhez a számviteli politika ide vonatkozó része, igényel-e módosítást, illetve megteheti-e társaságunk, hogy a 12. számlacsoporton belül csak a 3 saját ingatlant értékeli, és az idegen ingatlanon végzett beruházásokat nem?

Részlet a válaszából: […] ...hogy mikortól kell a piaci értéken történő értékelést alkalmazni, hanem azt például, ha az egyes ingatlanok piaci értéke "X" százalékkal meghaladja az egyes ingatlanok könyv szerinti (bruttó érték mínusz elszámolt terv szerinti értékcsökkenés) értékét. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Tárgyi eszközök értékesítésekor az értékcsökkenés bevallása

Kérdés:

A társaságiadó-bevalláshoz kapcsolódik a kérdésem. A tárgyi eszközök értékesítésének elszámolása 2021-től megváltozott. Eddig az időpontig amennyiben az immateriális jószág vagy tárgyi eszköz bármilyen oknál fogva kikerült a könyvekből, akkor a kikerülés időpontja szerinti könyv szerinti értékét az egyéb ráfordítások között kellett kivezetni, és az így kivezetett könyv szerinti értékkel növelni kellett a társasági adó alapját. 2021-től a tárgyieszköz-értékesítést nettó módon kell elszámolni a korábbi bruttó módon történő elszámolás helyett. Korábban egy értékesítéskor a tárgyi eszköz könyv szerinti értéke egyéb ráfordításra került, a kapott ellenérték pedig egyéb bevételre. 2021-től viszont csak egyéb bevételen vagy csak egyéb ráfordításon kerül kimutatásra az ügyletből származó eredmény. 30 E Ft+áfa értékesítésű tárgyi eszközzel van-e teendőm a 2229-03-01 lap 04. sorában, illetve a 2229-04-01 lap 02. sorában, mivel értékesítéskor a könyv szerinti értéket nem könyveltem ráfordításként? Selejtezés esetén mi a szabály?

Részlet a válaszából: […] A 2229 bevallás– 03-01 lap 04. sorába be kell állítani a tao szerinti értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pont szerint,– 04-01 lap 02. sorába az Szt. 52–53. §-a szerint elszámolt értékcsökkenést be kell állítani a Tao-tv. 8. § (1) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Lízing miatti tartozás kiváltása

Kérdés:

Társaságunk EUR-alapú lízingügylet keretében ingatlanberuházást valósított meg 2011. évben. A nem realizált árfolyamveszteséget halasztott ráfordításként tartotta nyilván a futamidő alatt, melyre céltartalékot és lekötött tartalékot képezett a számviteli törvénynek megfelelően. 2022. 12. 31. dátummal az alábbi egyenlegekkel rendelkezik a társaság:
Halasztott ráfordítás: 2 026 019 143 Ft (393 számla).
Lekötött tartalék: 1 056 188 066 Ft (414200 számla).
Céltartalék: 969 831 077 Ft (423100 számla).
A lízingügylet 2023. 01. 09. napon egy másik pénzintézet által, szintén EUR-alapú beruházási hitellel kiváltásra került, a lízingügylet megszűnt, az ingatlan és a kapcsolódó eszközök a társaság tulajdonába kerültek. A halasztott ráfordításként elhatárolt nem realizált árfolyamveszteséget el kell számolni ez esetben pénzügyi műveletek ráfordításaként? Megfelelőek-e az ezzel kapcsolatos, illetve a céltartalék, lekötött tartalék alábbi könyvelési tételei?
Elhatárolt nem realizált árfolyamveszteség pénzügyi ráfordításként elszámolása: T 878 – K 393: 2 026 019 143 Ft. Lekötött tartalék visszavezetése eredménytartalékba: T 414200 – K 413: 1 056 188 066 Ft. Céltartalék visszavezetése eredménytartalékba: T 423100 – K 413: 969 831 077 Ft.
A másik kérdésem: A lízingügyletben a kiváltás előtt a lízingcég volt az ingatlan és a kapcsolódó eszközök tulajdonosa, míg a beruházási hitellel történő kiváltás után a társaság lett a tulajdonos. Jól gondoljuk-e, hogy ez a kiváltás nem érinti az 1-es számlaosztályt (bruttó érték, elszámolt értékcsökkenés, nettó érték), hiszen a lízingelt eszközök birtokbaadása a lízingügylet kezdetekor társaságunk felé megtörtént, azóta az eszközök könyveinkben szerepelnek, értékcsökkenést eddig is a társaság számolt el rájuk?

Részlet a válaszából: […] A kérdés szerint elhatárolt nem realizált árfolyamveszteséget el kell számolni a pénzügyi műveletek ráfordításaként, mivel azt a külföldi pénzértékre szóló pénzügyi lízing miatti tartozást teljes összegében egy új hitel felvételével visszafizették, amelyhez az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Részben jóváhagyott támogatás elszámolása

Kérdés: A társaság pályázat útján fejlesztési támogatásban részesült 2022-ben. Pénzügyileg a támogatást 100%-ban megkapta (előlegként tartja nyilván), de csak az első eredményességi mérésen (2023-ban a mérlegkészítés időszakában) van túl, ami alapján egyelőre csak a támogatás 30%-a fordult át vissza nem térítendő támogatásba. Támogatási arány: 50%. A támogatásból vásárolt gépeket 2022-ben üzembe helyezték, értékcsökkenési leírásuk megkezdődött. Az elszámolt értékcsökkenés mekkora hányadának megfelelő támogatás számolható el egyéb bevételként 2022-ben?
Részlet a válaszából: […] Könyveljük le a válaszhoz az eddig megtörtént gazdasági eseményeket:– a pénzügyileg rendezett támogatási előleg: T 384 – K 4794 [100%],– a vissza nem térítendő támogatás: T 4794 – K 9646, amelyet halasztott bevételként kell kimutatni: T 9646 – K 4832 [30%].Mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...Így a megkeresésben megfogalmazott kérdésekre egyértelmű választ nem lehet adni, a válaszadáshoz a választ adó kénytelen feltételezésekkel élni, válaszát a feltételezésekhez igazítani, ennek kapcsán a raktárépületet az egyéb eszközöktől elválasztani, mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Gépjárművek forgalomból történő kivonása

Kérdés: Társaságunk teherfuvarozással foglalkozik. A gépjárműveket a tárgyi eszközök között tartja nyilván, azok élettartamát 5 évben állapította meg, az értékcsökkenést – a maradványértéket nullának tekintve – lineáris leírást alkalmazva számolja el. Mi a teendő akkor, ha a gépjárművet kivonják a forgalomból? A forgalomból történő kivonás időszaka alatt is tárgyi eszközként kell nyilvántartani a gépjárművet? Kell-e ezen időszak alatt értékcsökkenést elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...a piaci értéke, akkor az átvezetés előtt az Szt. 53. §-a alapján kötelező terven felüli értékcsökkenést elszámolni. Készletértékként nem mutatható ki magasabb érték, mint a forgalomból kivont gépjármű kivonáskori piaci értéke.(Kéziratzárás: 2023. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Használtan vásárolt ingatlan értékesítés céljából

Kérdés:

Társaságunk használtan vásárolt ingatlant azzal a céllal, hogy azt különböző javítási munkák elvégzése után áfamentesen értékesítse. A szükséges munkákat külső vállalkozóval (alvállalkozóval) kívánja a társaság elvégeztetni. A javítási munkákhoz szükséges anyagokat társaságunk már beszerezte, biztosítani fogja az alvállalkozó részére. A felújításhoz szükséges tárgyi eszközöket is a társaságunk szerzi be, és biztosítja az alvállalkozó részére azok használatát. Hogyan kell mindezeket könyvelni, elszámolni? Az áfa levonható vagy sem?

Részlet a válaszából: […] ...nem értelmezhető. Az Szt. 48. §-ának (3) bekezdése alapján azonban az eszközök értékét növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe venni az eszközök használati értékét növelő munkafolyamatok, illetve megmunkálás ellenértékét. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Szerződés megszűnése hátralék miatt

Kérdés: A két társaság adásvételi szerződést kötött egymással ingatlaneladásra. A foglalót megfizették, de a teljes vételár nem került kiegyenlítésre, emiatt a szerződő felek megállapodtak abban, hogy az adásvételi szerződést megszüntetik. A vevő tulajdonjogot kapott az adásvételi szerződés kötésekor, függetlenül attól, hogy az ingatlan vételárát teljes összegben nem fizette ki. Mivel a vételárhátralék miatt a szerződés megszűnik, az ingatlan visszakerül az eladó birtokába. Ebben az esetben helyesbítő számlát kell kiállítani az ingatlan adásvételi szerződésében meghatározott értékére a visszaadás időpontjára? A vevő ezen az értéken vezeti ki a könyveiből az ingatlant, az eladó pedig ezen az értéken köteles visszavenni a könyveibe? Hogyan történik az ingatlan értékcsökkenésének a számítása a visszavett ingatlannál? A visszavételi érték lesz az értékcsökkenés alapja az eladónál attól az időponttól, amikor a vevő az ingatlant visszabocsátja az eladónak, vagy a korábbi kivezetési érték?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy feltételezzük, az adásvétel 2021. január 1. után történt. Ez azért fontos, mert akkor változott az ingatlanok értékesítésére vonatkozó számviteli előírás az eladónál. A megváltozott előírás szerint az ingatlan értékesítésekor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Bérmunkában gyártott termékkel kapcsolatos reklamáció

Kérdés: Cégünk fémmegmunkálással, gépek alkatrészeinek gyártásával foglalkozik. Társaságunk bérmunkát is végez, vagyis egy másik belföldi székhelyű cég (a továbbiakban: "B" kft.) egy adott termék legyártására vagy egy alkatrész megmunkálására megbízza. Ezeket a termékeket "B" kft. továbbértékesíti Közösségen belül "C" GmbH-nak. Ezekkel az alkatrészekkel és szolgáltatással kapcsolatban a mi cégünknek nincs közvetlen kapcsolata "C" GmbH-val (előfordul viszont, hogy közvetlenül gyártunk más termékeket a "C" GmbH-nak). Az előbb említett bérmunkát a "B" kft.-nek számlázzuk, a készterméket pedig a "B" kft. számlázza a "C" GmbH-nak. Az alábbi eset fordult elő:
"C" GmbH minőségi reklamációt nyújtott be "B" kft. felé, amiről bizonylatot küldött, ezen szerepel reklamációs költség (100 euró) és javítási utómunka (50 euró), mivel nem küldte vissza a terméket Magyarországra, hanem külföldön elvégeztette a helyrehozatalt. A "B" kft. úgy járt el, hogy a számláját helyesbítette a "C" GmbH-val szemben 150 euró minőségi kifogásra hivatkozva. A minőségi kifogás valószínűleg a mi hibánkból adódik, amelyet elismertünk. Cégünk hogyan jár el helyesen? Módosíthatjuk a "B" kft.-nek kiállított számlánkat az adott megmunkálással kapcsolatban, és ha igen, milyen jogcímen? Az Áfa-tv. 77-79. §-a az adó alapjának utólagos csökkentésére vonatkozó részben írja le a számlák helyesbítésének lehetőségeit, élhetünk-e a teljesítést követő árengedménnyel ebben az esetben? A "B" kft. továbbszámlázhatja-e cégünk felé áfával növelten a "C" GmbH által megállapított reklamáció miatti tételeket, amelyet elszámolhatunk ráfordításként/költségként áfalevonási jog mellett? Beszélhetünk-e egyáltalán áfát érintő gazdasági eseményről, vagy a Ptk. szerint kell eljárni a "B" kft.-nek kötbér vagy kártérítés formájában?
Részlet a válaszából: […] A bizonylatokkal szemben alapvető követelmény, hogy azok a gazdasági művelet okozta változások mennyiségi, minőségi adatait a valóságnak megfelelően tartalmazzák. Ebből az következik, hogy a "B" kft.-nek a "C" GmbH minőségi reklamációs költséget, utómunkaköltséget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.
1
2
3
21